2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00
A vádak közöttsikkasztás és okirat-hamisítás isszerepel. Seracin igazgatói pályafutása alatt aNojorid Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője volt,ezzel megsértette a köztisztviselők jogállásátszabályozó törvényt, a jogszabályszerint ugyanis a köztisztviselők magántársaságokbannem tölthetnek be vezetői tisztségeket. Tisztségétkihasználva állami támogatást hagyottjóvá a gépvásárlást igénylőmezőgazdasági termelőknek, akiket saját cégéhezirányított, hogy megvásárolják afelszerelést. Az igazgatóság udvaránreklámozta is a cége által forgalmazottmezőgazdasági gépeket.
A vádirat szerint Seracinszándékosan nem tüntette fel vagyonnyilatkozatábancég-tulajdonosi mivoltát, ezzel pedig okirathamisítástkövetett el. Az igazgató ellen ugyanakkor egy másikvádat is megfogalmaztak: cégtulajdonosként bérbeadott egy helyiséget Nagyváradon, és mindösszeegy kézzel írott nyugtát állítottki, a 6300 eurós bevételt pedig saját hasznárafordította. Az ügyészek szerint Seracin jogtalanultett szert 73 ezer lejnyi profitra.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.