Sikeres zöldprogramok Bihar megyében

A Bihar megyei önkormányzatok mintegy 80 százaléka már megszervezte a hulladékelszállítást, szelektív gyűjtésben pedig Nagyvárad jár az élen a megyében, itt ugyanis tavaly egy hulladékválogatót is sikerült megnyitni – mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Ciupleu Mónika, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség aligazgatója, aki az intézmény 2011-es tevékenységéről tartott beszámolót.

Nagy Orsolya

2012. február 08., 09:152012. február 08., 09:15

 A prioritásként említett hulladékkezelés témakörébe tartozik a roncsautóprogram is, amely tavaly is nagy sikernek örvendett a megyében: 2011-ben 4878 elavult gépkocsitól szabadulhattak meg tulajdonosaik a kormányprogramon keresztül. A környezetvédelmi minisztérium másik országos programja, a Zöldház program is sikernek mondható, sok bihari igényelt támogatást fenntartható, megújuló energiákból táplálkozó fűtésrendszer kiépítésére. 1130-an nyújtottak be kérelmet, ebből eddig 246-ot bíráltak el, 159-et pozitívan.

A Környezetvédelmi Ügynökségtől minden olyan infrastrukturális beruházásra engedélyt kell kérni, aminek potenciális környezeti hatásai lehetnek. 2011-ben összesen 336 ilyen tervet véleményeztek a szakemberek. Nagyváradon a Rogériusz és Észak-Őssi negyedet összekötő új híd építése, illetve a Sebes-Körös partján épített sétányok keltettek aggodalmat sokakban a folyó és a part élővilágát illetően. Az aligazgató azt mondja, a partrendezési munkálatok során csak természetbarát anyagokat, legnagyobb részben terméskövet használt a kivitelező Körösök Vízügyi Igazgatósága, így az ökoszférát nem érte kár.

Az új közúti híd megépítését is azért engedélyezték, mert úgy vélik, nem okozott kárt a környezetben, bár a közelben azelőtt sokkal kisebb volt a forgalom – tény, hogy a közelben élő vadkacsák, sirályok, békák és egyéb víziállatok jelenleg is azon a környéken élnek, gyakorlatilag zavartalanul. Az ügynökség egyébként tavaly több uniós támogatású projektet is elindított, egyebek között a megye számos barlangjában élő védett denevérpopuláció megóvása érdekében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány