2012. január 30., 09:482012. január 30., 09:48
Az elnök szerint a közeljövőben az építkezésre helyezik a hangsúlyt: a következő két hétben további 10 vidéki szervezetet alakítanak, és úgy tervezik, hogy hamarosan a megye valamennyi településén jelen lesznek, ahol élnek magyarok. „Körülbelül 600 ezer romániai magyar fordult el teljesen a politikától, elsősorban az ő bizalmukat kívánjuk megszerezni. Egy modern, hatékony pártot akarunk építeni, amely figyel az emberekre, és alulról építkezik” – hangsúlyozta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy nem tartják teljesen kizártnak, hogy együttműködjenek az RMDSZ-szel, de egyelőre úgy tervezik, hogy minden településen önálló polgármesterjelölttel és tanácsosi listával indulnak, beleértve Szatmárnémetit is.
Gnándt Zoltán arról is beszámolt, hogy a napokban elkezdik kiosztani a párt által kezdeményezett erdélyi szintű közvélemény-kutatás kérdőíveit. Szatmár megyébe 35 ezer példány érkezett, melyeket önkéntesek segítségével kézbesítenek majd. A párt vezetősége a hétvégén közleményben tudatta, hogy a Döntsünk közösen! elnevezésű társadalmi értekezés első két napján már több mint ezer kérdőívet töltöttek ki. Ezekből kiderül, hogy a lakosok legtöbbje megélhetési gondjaira keres választ, és korántsem elégedett a kormány válságkezelő megoldásaival – derül ki a közleményből.
A dokumentum szerint a válaszadók között többen vannak olyanok, akik a magyar politikai szervezetek együttműködését és az egyeztetést szorgalmazzák. Az „erdélyi magyarság öszszefogása, az RMDSZ-szel történő megegyezés és együttműködés” több helyről is visszaköszönő kijelentés, állítják a közlemény írói, akik szerint a visszajelzésekben nagy hangsúlyt kap az autonómia igénye is.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.