Fotó: Tolga Akmen/EPA/Agerpres
III. Károly király június 2-án Romániába látogat – jelentette be hivatalos forrásokra hivatkozva a G4Media.ro portál hétfőn. Értesüléseik szerint a látogatásról a koronázási ünnepségen állapodtak meg, amelyen részt vett Klaus Iohannis államfő és Margit román hercegnő is.
2023. május 15., 14:082023. május 15., 14:08
2023. május 15., 16:522023. május 15., 16:52
Ha a hír igaz, ez lehet III. Károly király egyik első, Nagy-Britannián kívüli útja koronázása óta. A News.ro hírportál hivatalos forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a brit uralkodó Romániába látogat a következő hónapban. A portál úgy tudja, hogy III. Károlyt a Cotroceni-palotában fogadja Klaus Iohannis államfő, majd az uralkodó ellátogat többek között a Brassó megyei Fehéregyházán található birtokára is.
Amint arról beszámoltunk, III. Károlyt és feleségét, Kamilla királynét május 6-án, szombaton koronázták meg a londoni Westminster apátságban.
A hivatalosságok, egyházi elöljárók, majd a leendő királyi pár bevonulásával elkezdődött a koronázási ünnepség Londonban.
Közismert, hogy az új brit uralkodó magyar kötődésekkel is rendelkezik, hiszen szépanyja Rhédey Klaudia erdélyi grófnő. Többek között ennek köszönhetően is számos ingatlant vásárolt Erdélyben, illetve Máramaros megyében is. Jelenleg tíz háza van, amelyeket a Mihai Eminescu Trust nevű alapítványon keresztül vásárolt. Köztük van a Szeben megyei Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház a Brassó megyei Szászfehéregyházán, de a Székelyföldre is „hazajár”, hiszen a háromszéki Zalánpatakon is vásárolt egy birtokot, amelyen újjáépített parasztházak állnak. Emellett a Máramaros megyei Brében is van négy háza.
Így nem csoda, hogy már a koronázást megelőzően is azt rebesgették, hogy III. Károly még idén visszatér Erdélybe.
Amint azt a Krónikának nemrég a Károlyt a Székelyföldön rendszeresen fogadó Kálnoky család tagja, Kálnoky Mátyás elmondta, az angol királyi udvar szabályairól azt kell tudni, hogy királlyá válása után az egykori hercegi birtokokat az új uralkodó átadja a trónörökös hercegnek. Érdekes módon a zalánpataki birtok ezúttal kivételt képez, mert III. Károly nem mondott le fia javára székelyföldi birtokáról. Ez azt jelenti, hogy nagyon ragaszkodik hozzá, tehát vissza szeretne térni a Székelyföldre.
Közismert, hogy a szombaton a londoni Westminster apátságban királlyá koronázott új brit uralkodó, III. Károly magyar kötődésekkel is rendelkezik, hiszen szépanyja Rhédey Klaudia erdélyi grófnő.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
szóljon hozzá!