Román felháborodás Klemm székelyzászlós fotózkodása miatt

Megdöbbenést és felháborodást váltott ki a román sajtóban és a világhálón, hogy Hans Klemm, az Egyesült Államok nagykövete sepsiszentgyörgyi látogatása során a székely zászlóval fotózkodott a háromszéki önkormányzati vezetők társaságában.

Rostás Szabolcs

2016. szeptember 14., 12:052016. szeptember 14., 12:05

2016. szeptember 14., 15:112016. szeptember 14., 15:11

Az amerikai diplomata kétnapos székelyföldi látogatása keretében, kedden kereste fel Kovászna megyét, és egyebek mellett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, Tamás Sándor tanácselnökkel és Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével folytatott megbeszélést. Ennek a találkozónak a végén készült az a fényképfelvétel, amely székely zászlóval ábrázolja a házigazdákat és az amerikai vendéget.

A román sajtó Antal Árpád Facebook-bejegyzéséből értesült a fotóról és arról, hogy a nagykövet ajándékba kapott egy kék alapon aranysávos lobogót. „Feltettük ma az amerikai nagykövetnek azt a kérdést, hogy lehet-e vallásszabadság olyan körülmények között, hogy közben elveszik az egyházi javakat, úgy értelmezik-e Amerikában a demokráciát, mint ahogyan Bukarestben értelmezik, hogy ha három farkas és egy bárány találkoznak, akkor demokratikusan megszavazzák, hogy mit fognak vacsorázni? Egyenlőség-e az, hogy minket naponta zaklatnak azért, mert szeretnénk használni a zászlónkat, de más megyékben szabad ugyanezt?” – számolt be közösségi oldalán a polgármester.

Már az elöljáró bejegyzését számos bírálat érte román felhasználók részéről, akik sovinizmussal és románellenességgel vádolták meg Antalt, akit megfenyegettek: „ha így folytatja, megtapasztalja, hogy a románok toleranciájának is van határa”. „Jól mondta Vadim, hogy a magyarokat sarokba kell állítani, tudniuk kell, hol a helyük, mint ahogy azt is, hogy 1940 soha nem jön vissza számukra” – posztolta egy másik hozzászóló.

Bevallása szerint sokkolta a Klemmet a székely zászló és „revizionista politikusok” társaságában ábrázoló felvétel Rareș Bogdant, a Realitatea hírtelevízió magyarellenes kirohanásairól elhíresült műsorvezetőjét. A kolozsvári származású újságíró párhuzamot vont a bukaresti diplomata gesztusa és az Egyesült Államok chișinăui nagykövetének nemrég tett kijelentése között, miszerint Moldova nem Románia, a Pruton túli országnak pedig el kell felejtenie a Romániával való egyesülés gondolatát. Bogdan szerint különösen felháborító és érthetetlen Klemm állásfoglalása, hogy a nagykövet éppen szeptember 13-án, az Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségi megállapodása aláírásának ötödik évfordulóján jelent meg nyilvánosan a székely zászlóval.

Hans Klemmet gyalázó és nyomdafestéket nem tűrő bejegyzésekkel árasztották el román felhasználók az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének Facebook-oldalát. Akadt olyan hozzászóló, aki szerint a diplomatát azonnal kiutasítanák az országból, „ha Dacian Cioloș miniszterelnök és Klaus Johannis államfő hazafi lenne\".

Megszólaltatta a B1 hírtévé a magyar ügyekben „legilletékesebb” román politikusokat, Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármestert és Bogdan Diaconut, az Egységes Románia Párt (PRU) elnökét. Funar egy nagykövethez méltatlan, a román népet és az ország alkotmányát súlyosan sértő megnyilvánulásnak nevezte a történteket, amely szerinte azt bizonyítja, hogy Klemm bátorítja az RMDSZ „szeparatista törekvéseit”. „Besszarábia a Romániáé, a Székelyföld pedig nem létezik!” – foglalta össze tömören a véleményét az ügy kapcsán Diaconu, hozzátéve: a bukaresti kormánynak magyarázatot kell követelnie Washingtontól.

Adrian Năstase sem hagyta szó nélkül a történteket, aki szerint a román külügyminisztériumnak be kellene kéretnie az amerikai diplomatát, a washingtoni román nagykövetnek pedig ki kellene kérnie az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontját az ügyben. „Furcsállom az Amerika részéről az elmúlt időszakban közvetve megfogalmazott üzeneteket, amelyek a románok „legérzékenyebb” pontjait érintették: a Besszarábival való egyesülés és az erdélyi autonomista igények problémáját” – vélekedett blogján a volt szociáldemokrata kormányfő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk