Régi épületek „tiltott” felfedezése – Szökőcs Zsófia az immár Erdélyben is egyre ismertebbé váló urbex mozgalomról

Erdélyben is egyre többen ismerkednek meg a nagyvilágban már jó ideje hódító, különleges, nem teljesen veszélytelen városnézés fogalmával. Az úgynevezett urbex (urban exploration) egy olyan hobbi, amelyre külföldön már egy teljes szubkultúra épült.

Célja az ember által alkotott, már elhanyagolt, romos, elhagyatott helyek, terek, építmények felfedezése,

olyan célpontok elérése, bejárása, ahová sok esetben tilos vagy nem ajánlott eljutni, belépni. Az urbex közösségről és az általa felfedezett terekről Szökőcs Zsófia szatmári idegenvezetővel, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ munkatársával beszélgettünk.

Az urbex közösségek tagjainak bizonyos íratlan szabályokat kell betartaniuk. Nem tehetnek kárt az adott helyen, nem szemetelhetnek, nem graffitizhetnek, semmilyen formában nem vandálkodhatnak – viszont ha nyitva van egy kapu, vagy hiányzik egy darab kerítés, élnek a lehetőséggel. Sokszor veszélyes.

Bármennyire elhagyatott egy hely, birtokháborításnak minősülhet, ezért nem törnek be, viszont a különböző, valamilyen oknál fogva izgalmas helyek elérése, dokumentálása, fényképes megörökítése amolyan trófea, miközben a helyszínről nem visznek el semmit.

Az évek során belém ivódott, hogy minden, ami romos, az vagány és titokzatos” – ismertette Szökőcs Zsófia. Az urbexszel egyetemi évei alatt kezdett el komolyabban foglalkozni. Az első „lökést” a kolozsvári Korzo Egyesülettől kapta: egy séta alkalmával bevezették a város pár száz éves „színfalai” közé.

Ekkor döbbent rá, hogy mennyi apró érdekesség rejtőzik körülöttünk a mindennapokban, amelyeket nem vesznek észre az emberek. A tárgyak, a motívumok nagyon megszokottá válnak, habár érdekes a történetük.

 – tette hozzá az idegenvezető, aki több városban is felfedezett elhagyatott épületeket. Például Kolozsváron emlékezetes maradt, amikor a Bükk-erdőnek az aljában egy régi katonai épületből nézte a gyönyörű kilátást – tulajdonképpen egy betontömbben ült a semmi közepén.

Egy másik rejtélyes épület a Fenesi úti megálló környékén volt. Talán iskola lehetett régen. Éltek a kerítés átmászásának lehetőségével, viszont félúton, a semmiből megjelent egy kutya, ami még inkább „emlékezetessé” tette a felfedezést.

Később Pesten fedezett fel két kastélyt, a Törleyt és a Czuba-Duroziert.

Egyik sem volt látogatható – sikerként élte meg a felfedezést. Továbbá egy használaton kívül lévő gőzmozdonyt és egy MÉH fémhulladéktelepet is megtekinthetett, amelynek a kerítésére temérdek plüssállat volt szegezve.

„Mikor Pestre jöttem, már ismertem az urbex kifejezést, mivel elkezdtem elhagyatott helyek címszóval keresgélni az interneten, és sok érdekes, az emberek számára nem hétköznapi helyet fedeztem fel. Így találtam meg Budapest egyedülálló izraelita temetőjét, amely Lajta Béla építész keze munkáját dicséri, és romantikus stílusával kitűnik az izraelita temetők sorából – ismertette a szatmári kulturális központ munkatársa. – A budai Ördög-árokról sokan mai napig sem tudják, hogy egy patak, amely a Dunába torkollik. Sokáig szennyvízelvezetőként is szolgált. A 19. század változásai miatt döntöttek úgy, hogy a patakot a föld alatt vezetik tovább.”

Szökőcs Zsófia Instagram-oldalán a legtöbb kép elhagyatott helyeket ábrázol, szöveges kísérettel. Mindezt azért tartja fontosnak, mert a képeken és szövegeken keresztül jelezné: ez olyan hobbi, amelyben az emberek megtalálhatják önmagukat, sajátos módon jelenthet ez számukra valamit. Emellett figyelemfelhívásnak is szánja, mert fontos az odafigyelés a régi „értékekre”, hogy konzerválja ezeket az emlékeket.

„Ha magunkkal nem vihetjük, azért mégis elhelyezzük valahol egy képzeletbeli időintervallumon, mint nagymamáink mesélték egykoron, hogy még ott volt az üzlet, ahol sorban álltak kenyérért és tejért. Elsétálsz, és hirtelen megpillantod, hogy az üzlet felirata még ott van” – egészítette ki Szökőcs Zsófia.

Az urbex a turisták körében is kezd elterjedni.

Az idegenvezető szerint lesznek, akiket csak a „flancos” dolgok érdekelnek, de kialakul egy olyan réteg is, amely – ha egy kicsit is hajlik az extremitásra – értékelni fogja a kommunizmus hagyatékát, az omladozó falakat, kastélyokat, barlangokat. Mert ezek képesek egy olyan világot bemutatni, olyan titkos helyeket, amelyeket nem minden ember „vállal be”, ám ha egyesek mégis megteszik, olyan gazdagsággal térnek haza, amely megváltoztathatja a gondolkodásukat, szemléletüket, világképüket.

Az urbex nemcsak a városi felfedezésről szól, hanem a történelem megismeréséről, a fényképezésről, a hely történetének felfedezéséről, legendáiról, fizikai adottságainak kihasználásáról. „Magunkért is megtehetjük mindezt, hogy gazdagabbak legyünk, de csinálhatjuk ezt azért is, hogy felhívjuk a környezetünk figyelmét ezekre az értékekre. Minél jobbak az eszközeink, annál élőbben tudjuk átadni” – hangsúlyozta az idegenvezető.

Szökőcs Zsófia szerint az urbex nem egy olyan tevékenység, amelyet bárkinek ajánlana.

Mivel sosem lehet tudni, hogy miféle emberek fordulhatnak meg az egyes helyeken, sokszor titokban tartják, hol van egy-egy ilyen célpont, hogy megvédjék a további rongálódástól. Ugyanakkor fontos, hogy mégis átadják egy-egy izgalmas helynek a hangulatát: milyen az, amikor mindent hirtelen hátrahagytak, mintha megfagyott volna az idő valamikor az 1990-es évek végén vagy akár a 18. században.

Tulajdonképpen akár lehetne egy extrém, indirekt örökségvédelmi tevékenységnek is nevezni, hiszen Sonkoly Gábor az egyik művében úgy definiálja az örökségvédelmet, mint egy folyamatot, melynek során ,,az eredeti tartalom valami újjal, a birtokba vevő értelmezésével gazdagodik; így az örökség összekapcsolódik az emlékezettel, mindkettő az identitás része, amit meg kell keresni, elő kell ásni, meg kell őrizni, vagy újra fel kell fedezni.”

Szökőcs Zsófia Kolozsvár után Szatmáron is az elhagyatott zugok felfedezésére indult. Számos épület belső udvarába sétált, nyitott be. Talált takaros kerteket, vagy épp a Kereskedelmi és Iparbank volt épületét, de ólomüveges, színes ablakokat és egyedien díszített csigalépcsős lépcsőházakat is. Ez utóbbi a Fehér ház volt, ahova egy felújítás alatt sikerült besurranni és végigsétálni az épületen.

Az eddig csak írott forrásokból ismert kutat is megnézte.

„Sok ember számára még az Eminescu-iskola is tartogathat meglepetéseket, mivel a folyosón található egy nem is akármilyen kút, amelyet a Magyarország-szerte híres Róth Miksa tervezett” – fogalmazott Szökőcs Zsófia.

Nem kell a központtól túl messzire menni, hiszen az Astoria mögötti kisutcán is omladozik egy gyönyörű épület. Az Aurora Szálló fa bejárata még éppen áll. Aki van olyan bátor, hogy elmerészkedik odáig, szintén egy belső udvaron, nem messze az Iparosotthontól, felfedezhet egy vívótermet, amelyet 2–3 hónapja lakatoltak le.

Falépcső és kovácsoltvas motívumok vezetnek a teremig, ahol szintén megállt az idő:

védősisakok, kinyitott szekrényajtókra akasztott vívócipők, régi cikkek a falon a büszke díjazottakról, a csapat régi logója, konzervesdobozok, tagsági könyvek szanaszét és egy boríték régi, fekete-fehér képekkel.

„Hasonló érzés volt a lezárt Luceafărul moziban vagy az Orizont buszpályaudvaron sétálni. Régi moziplakátokat, diafilmeket látni. Régi újságpapírok és mozivászon, ami mögé besétáltam – idézte fel Szökőcs Zsófia. – Felmentem a vetítőterembe, láttam a hatalmas, cirka 2 méteres nagyságú vetítőgépeket.

De ezek az én emlékeim, vagy más emlékei is, talán felidéznek valakiben majd egy hasonló emléket, és talán nem pusztulnak el teljesen az épületek a történetükkel együtt.”