2007. május 04., 00:002007. május 04., 00:00
Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a Szent György Napok keretében a megyeszékhely testvérvárosainak küldötteivel szervezett találkozón a ceglédi polgármester nyolc év után újra felvetette a székely skanzenfalu építésének ötletét. „Bár a látványtervek már akkor elkészültek, az építkezés nem kezdődhetett el, mert nem sikerült egyezségre jutni valamennyi érintett féllel” – magyarázta Albert Álmos. Hozzátette, akkor még gondot okozott volna olyan támogató cégeket találni, akik felépítenék a hagyományos székely házakat, illetve problémát jelentett az építkezéshez szükséges faanyag vámolása is. Mostanra viszont megszűntek az akadályok, és a ceglédi önkormányzat elkülönített egy egyhektáros területet a székely falu számára, így már idén elkezdődhetnek az építkezések. A tervek szerint minden társuló város több olyan skanzenházat építtetne, amely az adott tájegységre jellemző, viszont turisták fogadására, illetve vendéglők működtetésére is alkalmas. „A ceglédi önkormányzat által felajánlott terület egy nemrég létesített termálfürdő közelében fekszik, ezért várhatóan jelentős turisztikai célponttá válik” – fejtette ki Albert Álmos.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.