Püspök maradt Csűry István

Csűry Istvánt választották újra a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé pénteken. Csűry már tavaly óta tölti be ezt a tisztséget, miután Tőkés László európai parlamenti mandátuma miatt lemondott, de akkor csak egy évre választották meg, hiszen a református egyház tisztújítási ideje most jött el.

Nagy Orsolya

2010. október 25., 08:382010. október 25., 08:38

Az új püspököt, illetve a többi egyházi és világi vezetőt ötéves mandátumra választják. A mostani teljes körű tisztújításon a püspöki tisztségre jelöltek közül Csűry István 60, míg Csernák Béla 21 szavazatot kapott a választói közgyűléstől.

Az egyházkerület világi feje, tehát főgondnoka az a Varga Attila lett, akivel szemben Tőkés László nemrég kifogásokat fogalmazott meg. A szatmári RMDSZ-es parlamenti képviselő ugyanis korábban a KREK jogtanácsosa volt, míg le nem mondott erről a tisztségéről. Tőkés október huszadikai levelében azt írja, az egyházi választási szabályzat előírásai szerint azoknak, akik „tisztségükről önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondanak”, nem szabad újra egyházi tisztségbe jelöltetniük magukat. Varga Attilát a közgyűlés a KREK eddigi főgondnoka, Kovács Zoltán ellenében 57 szavazattal választotta meg. A lelkészi főjegyző, tehát püspökhelyettes Forró László lelkipásztor, a világi főjegyző pedig ismét Tolnay István tanügyi előadó-tanácsos lett.

Az egyházkerület választói közgyűlése nem zajlott zökkenőmentesen, a választási bizottság ugyanis csak két nappal a közgyűlés dátuma előtt gyűlt össze, így a sietség miatt több elírás is becsúszott a választólapok szövegébe. Miután az első menetben megválasztották a püspököt és a főgondnokot, a hibákat kijavították, és új szavazólapokat nyomtattak, így a választás rendben folytatódhatott. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület választói közgyűlése 84 tagú, egyvalaki azonban nem jelent meg a gyűlésen, így összesen 83-an szavaztak. A tagok aláhúzással jelölhették meg a szavazólapon annak a nevét, akit az adott tisztségbe szántak. A héttagú szavazatszámláló bizottság elnökéül Pásztori Kupán Istvánt választották.

Tőkés László huszadikai levelében Mike Pál magyarkéci lelkipásztor ellen is kifogást emelt, mondván: „nem ajánlott a szektás irányt képviselő egyháztagok jelölése (CE-szövetség stb.).” Mike végül nem nyerte el az ifjúsági előadói tisztséget. A tisztújításnak 15 napos fellebbezési ideje van, óvást úgy lehet benyújtani, ha azt a közgyűlés tagjainak legalább tíz százaléka aláírja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e