Fotó: A szerző felvétele
2009. december 02., 17:382009. december 02., 17:38
PSD=PCR – írta fel valaki a szobor talapzatára, a múzeum falán pedig nyomdafestéket nem tűrő szóval illette a romániai elnökválasztás döntő fordulójában érdekelt Szociáldemokrata Pártot. A Krónika is beszámolt arról, hogy nagyjából egy héttel ezelőtt szintén ismeretlenek piros-sárga-kék festékkel mázolták le a város két bejáratánál álló helyiségnévtáblák magyar feliratát.
Szabó Ödön, a megyei önkormányzat RMDSZ-es képviselője azt sem tartja kizártnak, hogy a két tettet ugyanazok követték el. „Sajnos nyilvánvaló, hogy szándékosan magyar vonatkozású műemlékeket rongáltak meg, hiszen sem Mihai Viteazul, sem Emanuil Gojdu szintén belvárosi szobrára nem írt fel senki semmit. Egyértelműen nekünk üzentek, és nem a PSD-nek” – mondta a Krónika megkeresésére a tanácsos. Szabó úgy véli, az elnökválasztási hajrában megerősödött negatív kampányelemek senkit nem fognak meggyőzni egyik jelölt ügyességéről sem, csak sebeket ejtenek egymáson a pártok, és ezekből nekünk, magyaroknak is, mintegy mellékesen, de bőven kijut.
A tanácsos azt mondta, sajnálja, hogy a választás napjáig nem ülésezik a megyei önkormányzati testület, így nem kerülhet plénum elé az utóbbi időben felerősödött, etnikai alapú ellenszenv kérdése. Abban biztos viszont, hogy a második forduló lejártával eltűnnek a hasonló megnyilvánulások. Pásztor Sándor helyi önkormányzati képviselő úgy látja, a választás utolsó napjainak agresszivitása nyilvánult meg ezúttal is, éppúgy, mint a névtábla esetében. Ő is úgy véli, akik ezt tették, pontosan tudták, hogy a szobor és az épület a váradi magyarok számára jelentőséggel bír. A rendőrség jelentése szerint a nyomozás megindult. Ady Endre váradi szobra a prefektúra szomszédságában, a megyei rendőr-főkapitányság közvetlen közelében áll.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.