Fotó: Solymosi Incze Enikő
Az alaptörvény kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, így a székelyekért is – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna vármegyei Tevelen, ahol a székely autonómia napjának előestéjén őrtüzet gyújtottak a szolidaritás jeleként.
2023. október 28., 21:312023. október 28., 21:31
2023. október 28., 21:332023. október 28., 21:33
Potápi Árpád János a teveli önkormányzat és a helyi székely kör rendezvényén emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja.
Mint mondta, az őrtüzek Székelyföld azon pontjain gyulladnak majd meg, amelyek kijelölik történelmi határait.
A bukovinai székely származású politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, kitért arra: a bukovinai székelyek nem tehetnek mást, minthogy kiállnak a székelyek autonómiája mellett, mert ,,őseink mellé állunk oda, és gyerekeinknek, unokáinknak is szeretnénk biztosítani azt, hogy szabadságban, függetlenségben nőjenek fel Magyarországon, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében”.
Megjegyezte, Tevel mellett a Völgység más településein is meggyújtják a tüzeket, jelezve a szolidaritást.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere az eseményen azt mondta, hogy ,,ha a Kárpát-medencében összefogunk, és nemzetben, egységben gondolkozunk”, csak idő kérdése, hogy az önrendelkezés mikor valósul meg. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy együtt munkálkodnak azért, hogy az önrendelkezés, amely alapvető emberi jog, és
Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke többek között elmondta, a székelység jellemzője, hogy befogadóak. ,,Ezt komolyan is gondoljuk, de egyet kérünk: tiszteletet, és hogy azokat a jogokat, amit mindenki megkaphat, mi is megkaphassuk”.
Asztalos Zoltán, Tevel – szintén bukovinai székely származású – független alpolgármestere idézte a Székely Nemzeti Tanács petícióját, amelyben azt írták, ,,megerősítjük, hogy nem változott egységünk az autonómia iránt, Székelyföld autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga”.
Őrtüzekkel emlékeztetnek vasárnap a székelyföldi autonómiaigényre több mint száz településen Székelyföld Autonómiájának Napján – közölte az MTI-vel Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség Strasbourgban tartotta kongresszusát. Szilágyi Zsoltot az őshonos európai népcsoportok autonómiaküzdelméről kérdeztük.
Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson.
A kormány jóváhagyta az A3-as autópálya Brassó megyei, Keresztényfalva és Vidombák közötti szakaszának műszaki-gazdasági mutatóit – jelentette be kedden Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter a Facebookon.
Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról – jelentették be a szervezők keddi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.
Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
szóljon hozzá!