Fotó: MTI/Kiss Dániel
A nagy múltra visszatekintő, Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás egyik feladata, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
2023. június 30., 12:482023. június 30., 12:48
Potápi Árpád János, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője is, a futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közös sportolás vagy a magyar sportolók sikereiben való, határokon átívelő osztozás a nemzeti összetartozás érzésének megerősítését eredményezi szerte a világon.
– közölte. Gui Angéla, a szervező Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója emlékeztetett: a jótékonysági eseménnyel évek óta igyekeznek felhívni a figyelmet a magyarok összetartozására, a véradásra és arra, hogy másokon segíteni mennyire jó. Kiemelte: az esemény alatt tíz szervezet gyermekei számára adnak át útközben sportcipőket,
A gyergyószárhegyi Tatárdombon, a célban Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és Böjte Csaba fogadja a befutókat.
Várják a csatlakozókat. A jótékonysági futás partiumi és erdélyi állomásai
Fotó: Forrás: Facebook/Egy Vérből Vagyunk Alapítvány
Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese közölte: az előző évekhez hasonlóan a rendezvényhez kapcsolódóan idén is lehetőséget biztosítanak véradásra. Mint mondta, Magyarországon évente mintegy 240 ezer ember szánja rá magát véradásra, van, aki többször is. Mindez azért fontos, mert ha nem lennének véradók, a legsúlyosabb betegek ápolása vagy akár életben tartása lehetetlenülne el – hívta fel a figyelmet.
A jótékonysági futás – amelyhez számos ponton, bizonyos szakaszokon akár kerékpárral is lehet csatlakozni – hat napon és 740 kilométeren át zajlik a Bonyhád–Baja–Hódmezővásárhely–Gyula–Nagyszalonta–Nagyvárad–Zsobok–Kolozsvár–Magyarfülpös–Gyergyószárhegy útvonalon.
Erdélyi helyszínek és események:
Július 1. szombat, 14.00, Nagyszalonta: átadják a sportcipőket a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központban
Július 1. szombat, 16.50, Nagyvárad: átadják a sportcipőket a nagyváradi Szent Angéla gyermekotthon lakói számára a Körös-parton lévő Szacsvay parknál
Július 2. vasárnap, 17.00, Zsobok: befutnak a zsoboki Bethesda Gyermekközponthoz és átadjuk a sportcipőket
Július 3. hétfő, 14.00, Kolozsvár: a Szent Mihály templomnál négy szervezet támogatottjai számára – a Szent Mihály plébánia nehéz sorsú gyermekei, a kolozsvári Aksza Ház gyermekei, Böjte Csaba és Tiszti által támogatott kolozsvári egyetemisták – átadják a sportcipőket
Július 4. kedd, 14.30, Magyarfülpös: befutnak a szórványkollégiumba és átadják a sportcipőket
Július 5. szerda, 13.00, Gyergyószárhegy – Tatárdomb: célba ér az Egy vérből vagyunk jótékonysági esemény; 13 órakor megkezdődik az Egy vérből vagyunk gyermekfesztivál
Sportprogramok; Így tedd rá - néptánc Balatoni Katával; Hagyományőrző íjászat; Bugri - népi fajátékok; Portéka Egyesület - hagyományőrző kézműves foglalkozás; Hellowuud - kézműves sarok; Póra Erika lovasbajnok lovasbemutatója; Beszélgetés az ultrafutókkal; 17.00 - 17.30 Fellép a 4Street zenekar két tagja; 17.30 - 18.30 Szentmise Böjte Csabával
A magyarfülpösi szórványkollégium számára gyűjt adományokat hatszáz kilométeres jótékonysági futás keretében az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság által is támogatott akció szerdán rajtol Budapesten.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával valósul meg az Egy vérből vagyunk alapítvány „Fuss pont most!” elnevezésű év végi jótékonysági akciója, amellyel rászoruló külhoni és anyaországi gyerekek számára gyűjtenek.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!