Potápi: az akció a nemzeti összetartozás erősítésének kiváló eszköze és „szép zárása az erős magyar közösségek évének”.
Fotó: Facebook/Egy vérből vagyunk
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával valósul meg az Egy vérből vagyunk alapítvány „Fuss pont most!” elnevezésű év végi jótékonysági akciója, amellyel rászoruló külhoni és anyaországi gyerekek számára gyűjtenek.
2020. december 29., 18:432020. december 29., 18:43
Az államtitkárság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az akció virtuális szilveszteri futás, amelyhez bárki csatlakozhat az év utolsó napján. A résztvevők minden megtett kilométer után 100 forinttal támogatják az Egy vérből vagyunk alapítványt – közölték.
Az akció főszponzora a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Emlékeztettek: az államtitkárság az Egy vérből vagyunk alapítvány korábbi jótékonysági akcióinak is támogatója volt, két kárpátaljai – a nagydobronyi és a ráti – gyermekotthonnak, valamint a vajdasági Emmausz fiúkollégiumnak gyűjtöttek.
A közleményben idézték Potápi Árpád Jánost – aki maga is részt vesz a virtuális futáson –, az államtitkár hangsúlyozta, hogy az akció a nemzeti összetartozás erősítésének kiváló eszköze és „szép zárása az erős magyar közösségek évének”.
A Fuss pont most! jótékonysági esemény részletei a https://egyverbol.hu/fuss-pont-most/ oldalon olvashatók.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!