Fotó: Barabás Ákos
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezi a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról.
2016. május 27., 09:452016. május 27., 09:45
Az eseményre meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke csütörtökön elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásoknak adnak helyet. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre. Az SZNT udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, részt vesznek május 29-én azon a kézdivásárhelyi tüntetésen, melyet a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal való szolidaritás kifejezésére szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet.
Mint mondta, a tanács is szolidaritást vállal a román állam által meghurcoltakkal, és azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért. A szombati tiltakozásra Udvarhelyről is indul busz, helyeket foglalni a 0745-214802-es telefonszámon vagy a Vár utca 4. szám alatt lehet. Nagy Pál elmondta, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
szóljon hozzá!