PKE: a diákvezető visszaélt a bizalommal

Az egyetem tekintélyének és közösségének rombolása miatt zárták ki a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemről (PKE) Szabó Attilát, az Erdélyi Magyar Hallgatói Önkormányzatok Konferenciájának vezetőjét. Szabó a nyár folyamán több társával tiltakozó akciót szervezett az egyetem vezetősége ellen, amely Árus Lászlót, az Arany János Kollégium igazgatóját, egyben egyetemi lelkészét menesztette állásából.

2007. január 09., 00:002007. január 09., 00:00

Árus menesztésekor a hallgatók Szabó vezetésével aláírásgyűjtésbe kezdtek és az egyetemet fenntartó Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) testületeit, illetve Tőkés László püspököt is megpróbálták meggyőzni arról, hogy vonják vissza az Árus menesztésére vonatkozó határozatukat. Szabó több honlapon közzétette, a püspök és Árus között folytatott levelezést is.  
Az egyetem vezetősége bizalmas információk nyilvánossá tétele és megengedhetetlen hangnemben folytatott levelezés miatt bontotta fel Szabó tanulmányi szerződését, és a diákvezetőt kitiltották az Arany János Kollégium területéről is. Szabó azt állítja, hogy a kitiltásáról szóló értesítést megkapta, ám abban az egyetem vezetősége nem indokolta meg döntését.
„Megengedhetetlen és felháborító, hogy az egyetem vezetőségének bizalmas levelezését bárki ilyen módon nyilvánosságra hozza, és szégyenletes, hogy egy hallgató olyan hangnemű felszólításokat küldözgessen a vezetőségnek és a püspöknek mint Szabó, aki egy évig a PKE Diáktanácsát is vezette. Ezáltal sok bizalmas információ jutott birtokába, ám megengedhetetlen, hogy ezekkel utólag visszaéljen” - indokolta a kizárást dr. Geréb Zsolt rektor, aki szerint az eljárás során mindenben követték az egyetem alapszabályzatának előírásait.
Szabó Attila azt állítja, hogy a bizalmas levelezés másolatát Árustól kapta, és ezt tette közzé az interneten, ugyanott ahol a kizárásáról szóló dokumentumokat nyilvánosságra hozta. „A döntést én elfogadom, a többi egyetemi hallgató miatt hoztam nyilvánosságra az iratokat” – nyilatkozta Szabó, aki szerint precedens értékű lehet az ügye, hiszen szerinte az egyetem vezetősége az ő eltávolítása végett a chartát is módosította.
A székelykeresztúri Szabó Attila másoddiplomásként harmadéves volt a PKE szociológia karán. Emellett a KRE Dokumentációs Központjában dolgozott, és egy társával egy vállalkozást is beindított: a kis Lorántffyként ismert iskolaépület alagsorában diákklubot működtettek.
A tanintézet vezetősége az ügyet lezártnak tekinti, Szabó a dokumentációs központban, nem tevékenykedik tovább, annak vezetőjével ugyanis közös megegyezés alapján szerződést bontott. Az egyházkerület is felbontotta a diákklub működtetéséről szóló szerződést. Szabó mindenképpen be szeretné fejezni tanulmányait, s ezt Csíkszeredában vagy Debrecenben fogja megtenni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen