Pengeváltás a Kolozs megyei RMDSZ-ben

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Elmérgesedett a viszony az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének volt és jelenlegi vezetősége között: Kónya-Hamar Sándor és László Attila egymást vádolja a megyei RMDSZ gyenge közigazgatási szereplése kapcsán. Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő – aki tavaly áprilisig töltötte be a megyei szervezet elnöki tisztségét – a Megyei Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén kifogásolta, hogy az RMDSZ tavaly megválasztott vezetősége leváltotta az Univers T turisztikai központ igazgatótanácsi tisztségéből Lakatos Artúrt, akit az ő elnöksége idején neveztek ki. Kónya-Hamar azt is sérelmezi, hogy a Kataszteri Hivatal élére még mindig nem nevezték ki újra a már hatodszorra leváltott Sztranyiczki Szilárdot. „Nem lehet egy testület által delegált és az őt megillető helyről valakit leváltani, míg szakmai kifogások nincsenek tevékenysége ellen” – magyarázta lapunknak Kónya-Hamar Sándor, aki az RMDSZ-en belüli fegyelemlazulásra is panaszkodik. A volt elnök Sztranyiczkival kapcsolatban műhibának nevezte, hogy nem nevezték ki újra a kataszteri hivatal élére. „A bratyizó koalíciós tárgyalásokról még a tagságot sem tájékoztatja a Kolozs megyei RMDSZ jelenlegi vezetősége” – fogalmazott az Európai Parlament romániai megfigyelője.
„Lakatos Artúrt azért váltottuk le, mert a szakmaiságot kell előtérbe helyezni. Turisztikai intézménybe a megfelelő képesítésű személyt kell delegálnunk, Lakatosnak pedig történész végzettsége van” – nyilatkozta a Krónikának László Attila. A megyei RMDSZ elnöke elmondta, Lőrinczi Zoltán turisztikai menedzsment végzettségével alkalmas a tisztség betöltésére, azonban záróvizsgáját csak úgy teheti le az egyetemen, ha megvan az ehhez szükséges gyakorlata, amit az igazgatótanácsi tisztség nyújthatna. „A koalíciós egyezség szerint az intézmény igazgatói tisztsége az RMDSZ-nek jár, azonban nem lehet valaki történész oklevéllel egy turisztikai intézmény igazgatója – magyarázta lapunknak László Attila. – Ezért helyeztük Lőrinczi Zoltánt a leváltott Lakatos helyébe.” Sztranyiczkival kapcsolatban elmondta: minden követ megmozgatnak, hogy újra visszahelyezzék őt a kialkudott igazgatói székbe.
László Attila a volt elnökkel való viszony elmérgesedésének okáról úgy fogalmazott: „Kónya-Hamar Sándor nem érti meg, hogy a generációváltáskor félre kell állnia.” Szerinte Kónya megyei elnökként nem nevelte ki a közigazgatási tisztségekhez szükséges utódokat, ennek tulajdonítható az óriási humánerőforrás-hiány, ami miatt egyes tisztségekre nem találnak megfelelő embereket. „Az úgynevezett bratyizó tárgyalások és elhallgatott információk vádja jellemző az egykori elnökre, akivel érdekes módon soha nem tudtunk információcsere céljából találkozni – tette hozzá László. – Bármikor szívesen látnám irodámban, ahol a koalíciós tárgyalások eddigi eredményeiről is tájékoztathatom.”
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején
2025. április 16., szerda

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros

Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros
2025. április 16., szerda

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket

Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket