Ötezer iskolás ingázik

Több mint ötezer háromszéki iskolás ingázik lakhelyéről minden reggel más településen lévő tanintézetekbe; Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő riasztónak tartja a helyzetet. Kifejtette, ezek a gyerekek minden hajnalban busszal, vonattal vagy szüleik gépkocsiján kelnek útra, de előfordul az is, hogy több kilométert gyalogolnak az iskoláig, ahonnan estére érnek haza. „Az ingázás rányomja bélyegét a gyerekek teljesítményére, az elvesztegetett órák miatt kevesebb idejük jut a tanulásra” – magyarázta Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint megoldást jelentene, ha a diákok bentlakásba költöznének.

2006. november 15., 00:002006. november 15., 00:00

A vidéken élő szülők vonakodnak bentlakásba engedni gyermekeiket


Kihasználatlan bentlakások
A megye nyolc bentlakásában összesen 835 hely áll a diákok rendelkezésére, ám ezeket mindössze 61 százalékban használják ki. Baróton és Bodzafordulón viszont – ahová a környékbeli gyerekek 83 százaléka ingázik – egyáltalán nem működik internátus. „A bentlakásokban a körülmények javítására van szükség, a szülőket pedig meg kell győzni arról, hogy a gyerekek érdekét szolgálja, ha nem kell ingázniuk” – hangsúlyozta Keresztély. A főtanfelügyelő amiatt is furcsállja a jelenséget, mivel Kovászna megyében a közelmúltban egyetlen vidéki iskolát sem zártak be, és mindössze 12 szakképzetlen oktatót foglalkoztatnak.
A helyzet más szempontokból is gondot okoz: Kovászna megye 10 500 elemi iskolásából minden ötödik gyerek összevont vagy az előírtnál kevesebb diáklétszámmal működő osztályban tanul. A főtanfelügyelő közölte, ezek fenntartása nem kifizetődő az önkormányzatok számára; ez újabb ok arra, hogy a diákok beköltözzenek a községközpontokban vagy a városokban működő internátusokba. Az illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány ugyanakkor fejenként 180 lejes havi támogatást ajánlott fel azoknak a vidéki gyerekeknek, akik folytatnák tanulmányaikat, de ehhez ingázniuk kellene lakhelyükről valamelyik háromszéki városba. A támogatás feltétele azonban az lenne, hogy a gyerekek hét közben beköltözzenek az iskolai bentlakásokba.

Jogos aggodalom vagy
előkelősködés?
A főtanfelügyelő szerint a kisiskolások szülei többek között azért nem engedik gyerekeiket bentlakásba, mert őket is felháborítják a rossz körülmények, vagy nem tudják fizetni a költségeket. „A szülők gyakran sznobságból járatják a gyerekeket a jó nevű iskolába” – vélte Keresztély Irma.
A szülők viszont gyerekeik jövőjéért aggódnak. Egy nevét elhallgatni kívánó anyuka szerint a vidéki iskolákban tanuló diákok minden évben gyengébben teljesítenek a kisérettségin, mint a városi intézmények tanulói, ezért lányát már az első osztálytól sepsiszentgyörgyi iskolába íratta be. Orbán Szitori Melinda, a sepsikőröspataki iskola igazgatója a Krónikának elmondta, érződik Sepsiszentgyörgy közelsége, hiszen csupán a szegényebbek és a romák gyermekei végeznek el 10 osztályt a községben, a módosabb családok a városba viszik csemetéiket. n



Minden rászoruló
diákot támogatnak
Minden rászoruló iskolás részesül havi állami támogatásban Háromszéken az idén. Az elmúlt években az igénylők alig fele kapta meg a havi 180 lejes ösztöndíjat, idén viszont a szaktárca minden kérelmező pályázatát jóváhagyta. A térségben 852 szegény családból származó középiskolás diák pályázott a „gimnáziumi pénz” elnevezésű kormányprogramra.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások
2025. június 14., szombat

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát

A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát
2025. június 14., szombat

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató

Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató