Kovács Istvánt szombat délután istentiszteleten iktatják be hivatalába Kolozsváron (archív felvétel)
Fotó: Kiss Gábor
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte az unitáriusok püspökszentelő gyülekezetét; a tavaly megválasztott Kovács Istvánt szombat délután istentiszteleten iktatják be hivatalába Kolozsváron.
2022. január 29., 11:002022. január 29., 11:00
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár arról tájékoztatta az MTI-t, Orbán Viktor ez alkalomból írt levelében felidézi azt a „régi igazságot”, hogy a fény forrásának nem a nagysága, hanem az ereje számít. „Az egész magyarság számára felemelő pillanat volt, amikor kilenc évvel ezelőtt a Trianonban két részre szakított magyar unitárius közösség újra kimondta egységét,
– írta a kormányfő. Orbán Viktor azt kívánta az új püspöknek, hogy legyen bátor őre és gyarapítója annak a súlyos megpróbáltatások között született kulturális és szellemi örökségnek, amelyet az unitáriusok a kereszténység egyetlen magyar alapítású történelmi felekezeteként hoztak létre az elmúlt öt évszázad során.
Kifejezte meggyőződését, hogy a magyarság jövőjét ma is azok a múltjukra, hitvalló őseikre és értékeikre büszke közösségek jelentik, akik a nemzet- és egyházellenes erők nyomásának dacára is ki mernek állni Jézus példájának követése, a teremtett világ, az élet, illetve a család tisztelete, az egyén felelőssége és lelkiismereti szabadsága mellett, miközben erre nevelik gyermekeiket is.
Levele végén Orbán Viktor az egyház minden újonnan választott vezetőjének áldott szolgálatot, az unitáriusok határokon átívelő szeretetközösségének pedig hitben és gyarapodásban gazdag évtizedeket kívánt – ismertette Havasi Bertalan.
Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkészt, közügyigazgatót választotta a következő hat évre püspökké szombaton a Magyar Unitárius Egyház (MUE) élére a két helyszínen – Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban, illetve Budapesten, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomában – egyidejűleg ü
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!