Olosz Gergely: „Nem elegendő a mozdonyt javítgatni”

  – Már az RMDSZ elnöki tisztségére történő jelölés feltételeinek megteremtése sem bizonyult sétagaloppnak az ön számára. Az RMDSZ történelmi Máramaros területi szervezete az egyetlen, amely úgy döntött, támogatja indulását. Esélyeit tekintve nem tartja sokatmondónak, hogy saját szervezete, a háromszéki sem önt támogatja?
– Nem tudom, mire gondol, amikor nehézségeket emleget. Három nap alatt gyűlt össze közel hétezer támogató aláírás a jelölésemhez, valamint két RMDSZ-platform döntött támogatásomról. Ami meg a területi szervezetek ajánlásait illeti, azért jó, ha nem hallgatjuk el a történteket. Jóval azelőtt elindították ezeket a területi összejöveteleket, mielőtt a jelölések lezárultak volna. S ha jelentkezett volna negyedik vagy ötödik jelölt, akkor hogyan érvényesül az esélyegyenlőség, a szervezeti demokrácia? Arról nem is beszélve, hogy néhány összejövetelre meg sem hívtak. Azt nem is emlegetném, hogy nem egy területi szervezetnek meglehetősen egyértelmű központi, vezetői akarattal kellett számolnia. Ez olyan eseménysor volt, amit talán legjobb lenne elfelejteni. Persze másfelől a dolog érthető, hiszen az RMDSZ szervezet, most szembesül először egy tényleges belső választási helyzettel, s ha valaki az egyéni akaratérvényesítéshez szokott, az nehezen enged a demokratikus játékszabályoknak.

– Miért nem kívánt konzultálni előzetesen a szövetség Kovászna megyei szervezetével arról, hogy megpályázza a szövetség elnöki tisztségét?
– Nem tudom, hol gerjednek ezek az álhírek. Persze hogy tudtak az indulásomról.

– Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke úgy fogalmazott, a harmincévesek nemzedéke még túl fiatal egy országos szintű politikai szervezet vezetéséhez, míg Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének az elnöke érzelmi zsarolással vádolta önt, néhány napja pedig úgy nyilatkozott, nem tudna este nyugodt lelkiismerettel lefeküdni, ha a magyar közösséget egy olyan ember kezére kellene bízni, aki korábban nemzetbiztonsági hatáskörbe tartozó hatóság élén dolgozott.
– Most akkor nevessek, vagy essek kétségbe? Ilyen logika alapján egyetlen kormányzati szerepet vállaló politikus sem alkalmas az RMDSZ elnökségére, még Markó Béla jelenlegi elnök sem, hiszen miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be. Ugyanakkor kormányzati szerepvállalásaimat az RMDSZ megbízásából teljesítettem. Érvet, ürügyet, kifogást bárki találhat bármivel kapcsolatban. Az ilyen mellébeszélés jellegű kifogásokkal el lehet takarni az igazi szándékokat. Felelős politikusnak tartják magukat, és azt vártam volna, hogy véleményt mondjanak a programomról. Érveljenek, mutassák meg, hogy más jelöltek programja miben jobb. Azt üzenem nekik, hogy ne aggódjanak a korom miatt, s feküdjenek le nyugodt lelkiismerettel. Egyébként szívesen állok a rendelkezésükre, hogy tájékoztassuk egymást a tennivalókkal kapcsolatos nézeteinkről.

– 2008 októberében, a Tăriceanu-kormány idején lemondott az Országos Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) éléről, miután a központi sajtóban megjelent, az intézmény alkalmazottainak bérezéséről szóló cikksorozat nyomán a feddhetetlenségi ügynökség vizsgálatot indított ön ellen vagyongyarapodása miatt. A bukaresti sajtó akkor arról beszélt, az Ön által irányított intézmény évente több millió eurónyi bérkiegészítő juttatásokat osztott szét alkalmazottainak. Mindez nem jelent kedvezőtlen ajánlólevelet egy pártelnökaspiráns számára?
– Nézze, ha kész tényként kezelné mindazt, amit közéleti-politikai szereplőkről összevissza beszélnek a médiában és a mindennapokban, akkor arra a következtetésre jutna, hogy ez az ország már nem is létezik. Ha egy vállalkozó sikeres, akkor mindjárt kitalálják, hogy illetéktelenül gazdagodik, s ezt a véleményt kiterjesztik a többi vállalkozóra is. Így van a politikusokkal is. Nyilván vannak gyanús helyzetek, vannak vizsgálatok. Azok vagy bebizonyosodnak, vagy nem. Az én esetemben semmiféle visszaélés, szabálytalan gazdálkodási gyanú nem igazolódott be, alaptalan rágalomnak bizonyult. A közszereplő mindig reflektorfényben van, ezt tudomásul kell venni, ehhez alkalmanként hozzátartoznak a vádak, a rágalmak is, adott esetben a vizsgálatok is, tudni kell azokat elviselni. Egy elnökjelöltségi kampányban több vád is elhangzik, az ellenfelek megpróbálnak fogást találni. Hadd keresgéljenek, mindenki arra pazarolja az energiáját, amire akarja. Én azt mondom, hogy célszerűbb a tennivalókra, a programokra, a romániai magyarság gondjainak megoldására, az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre koncentrálni.

– Amikor bejelentette, hogy nem pályázza meg ismét a képviselőház frakcióvezetői tisztségét, egyúttal kemény szavakkal bírálta a saját választóitól, valamint a magyarországi és a világban élő magyarságtól eltávolodott RMDSZ-vezetést. Úgy nyilatkozott, az RMDSZ az elmúlt húsz évben visszahúzódó és tartózkodó volt, véleménye szerint a kis lépések politikája „évszázadokra halaszthatja” a magyar érdek érvényesítését. Nem ez a vehemens kritika játszhatott közre abban, hogy képviselőtársai már nem támogatták volna a frakcióvezető-választáson?
– Az, hogy az RMDSZ az utóbbi években eltávolodott választóitól, a szervezet és vezetősége iránti társadalmi bizalom alapos megcsappanásával járt. Ez nem vehemens kritika, hanem kézzelfogható, tapasztalható társadalmi tény. Aki az ilyen ténymegállapítást kritikának véli, az nem tudja, hogy hány óra van, nem a magyar közösség helyzetét veszi alapul, hanem saját vezetői szerepének fogságába esik. Az úgynevezett kis lépések politikájáról sok vita folyt, nem én vagyok az első, aki ezt mondom. Szerintem a véleménykülönbségek sokkal inkább abból adódnak, hogy vannak, akik tényleges szemléleti-gyakorlati váltást akarnak, és vannak, akik a dolgokat az eddigi mederben terelnék tovább, legfeljebb valamiféle szervezeti kozmetikázást, újabb szerepleosztást tartanak szükségesnek. Én egyértelműen a lényeges szemléleti-gyakorlati váltást szorgalmazom, és ebben korántsem vagyok egyedül.

– A napokban Markó Béla is egyértelművé tette: nem önt, hanem Kelemen Hunort támogatja az elnökjelöltek küzdelmében.
– Hogy vannak, akik nem támogatnak? Persze hogy vannak, ez természetes. Ideje félretenni a mellébeszélést. Ha Markó Béla elnök úr vagy Kelemen Hunor a tényleges váltást szorgalmazná, akkor már megtörtént volna, vagy legalábbis elkezdődött volna. Akkor nem lenne a magyar közösségben csalódottság érzése, nem beszélhetnénk a politikától való elfordulásról, nem lenne bizalomhiány, nem alakulnának új pártok! Persze hogy nem támogatnak ők, hiszen nem a váltás, nem a megújulás emberei. Ez nem baj, van ilyen a politikában. Aki elolvassa a honlapomon megtalálható programomat, könnyen belátja, hogy korántsem csak az én személyes esélyemről van szó, hanem a változás esélyéről.

– Korteshadjárata során találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Tőkés László EMNT-elnökkel is, ugyanakkor felrótta az RMDSZ-nek, hogy egyenlő távolságot tart fenn a jobboldali és az előző, balliberális magyar kormányokkal szemben. Arra viszont nem emlékszünk, hogy annak idején nyíltan bírálta volna például a Gyurcsány-kormány határon túli politikáját. Az ön irányítása alatt miként alakulna az RMDSZ és a Fidesz–KDNP-kormány viszonya?
– Miért nem bíráltam nyilvánosan is korábban a Gyurcsány-kormányt? Elnézését kérem, lehet, hogy ön nem tudja, hogy én már akkor felvállaltam jobboldali nézeteimet, és ennek a nyilvánosság előtt is hangot adtam, amikor egyes vezetők még az egyenlő távolságtartás politikáját hirdették. Az én kapcsolatom a magyarországi jobboldallal nem konjunkturális jellegű. Magánemberként és politikusként is jó viszonyt ápolok velük. Az RMDSZ vezetése „egyenlő távolságtartást” szokott emlegetni. Az „egyenlő” kifejezést még csak-csak értem, bár nem értek egyet vele, de a „távolságtartás” kifejezést végképp nem. Miért kell nekünk erdélyi magyar közösségként, szervezetként távolságot tartanunk? Vagy ez csak képzavar? Vagy valami egyebet akar kifejezni?  Valamilyen saját kis játékot akarunk itt őrizgetni, s azért kell a biztonságos távolságtartás? Szerintem ideje lenne felébredni: elindult egy összmagyar integrációs folyamat, aki most távolságtartásról beszél, az lemaradt néhány kottaoldallal, s a zenekar más indulót fúj. A politikában vannak eszmék, érdekek, kihívások, esélyek… azt kell megnézni, hogy ki lehet mindezekben a számunkra fontos szövetséges. A FIDESZ–KDNP-szövetségben nemcsak a kétharmadot kell nézni, hanem a szövetség által megtestesített eszmekört, érdekrendszert, programot. Aki távolságtartásra törekszik, az kiszállt a játékból. Ezt saját magával megteheti, de a romániai magyar nemzeti közösséggel aligha. Én a jelenleginél sokkal pragmatikusabb viszonyra, tényleges együttműködésre törekszem.

– Ellenjelöltjeihez hasonlóan ön is szorgalmazza az együttműködést az RMDSZ-szel rivalizáló magyar szervezetekkel. Hogyan viszonyul az EMNT által bejelentett pártalapításhoz, megpróbálta erről lebeszélni Tőkés Lászlót, mint ahogy azt Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter tervezi? A jövő évi helyhatósági és parlamenti választások tekintetében lát-e együttműködést erdélyi magyar–magyar szinten?
– Többről van szó, mint szorgalmazás, az együttműködést meg kell teremteni. A mai Európa az egyeztetésekről szól, olyanok is leülnek egymással tárgyalni, akik korábban ezt el sem tudták képzelni. Nem az egyéni ambíciók diktálnak, hanem a kihívások, aki nem lesz versenyképes, az nem fogja túlélni a kihívásokat. Csődbe juthatnak nemcsak cégek, bankok, hanem országok, közösségek, s persze szervezetek és intézmények is. Kiindulni csak abból lehet, hogy a romániai magyar közösséget versenyképessé kell tenni, minden további tennivaló ebből vezethető le. Ez csapatjátékot kíván, s a csapatjáték csak akkor eredményes, ha a játékosok helyzetbe hozzák egymást.

– Van-e alapja azoknak a mendemondáknak, miszerint átigazolna az újonnan alakuló erdélyi magyar pártba, vagy ezt csak ellenfelei terjesztik önről? 
– Az ellenfeleim sok mindent terjesztenek, ezen egy választási versenyben nem kell meglepődni. Engedje meg, hogy az ellenfeleimről én ne terjeszszek semmi rosszat. Kérdése kapcsán nem hangsúlyozhatok egyebet, mint az előbb említett együttműködés szükségességét. Nem az egyéni pályák a fontosak.

– RMDSZ-elnökként támogatná-e az SZNT által életre hívott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés régóta tervezett, de a szövetség jelenlegi vezetősége által ellenzett öszszehívását? Együtt kíván-e működni a Magyar Polgári Párttal és a független képviselőkkel az önkormányza-tok szintjén?
– Nagy divat az összehívás, a közös nyilatkozat, a szimbolikus politizálás. Ezt egyáltalán nem értékelem le, de önmagában kevés. Minden romániai magyar ember véleményét fontosnak tartom, és minden együttműködési formát, módot támogatok, amelynek pragmatikus tartalma van.

– Programjában úgy fogalmaz, ma az RMDSZ olyan vonatszerelvényhez hasonlít, amelynek a mozdonya vágtat előre, egyre hangosabban próbál sípolni, a vagonok pedig sorra lemaradnak, mi több, más vágányokra térnek. Elnökként hogyan próbálná reformálni a szervezetet? Milyen RMDSZ-t akar?
– A szóképet azzal folytattam, hogy nem elegendő az elöl vágtató mozdonyt javítgatni. Ki kell jelölni a pályaudvart, s újra össze kell állítani a szerelvényt. Olyan szemléleti-gyakorlati változásra van szükség, amely révén helyreállhat a bizalom a romániai magyar közösség és a szervezet közti viszonyban. Csak olyan szervezeti reformnak van értelme, amely a bizalomteremtést is magában foglalja. Megtervezni és elindítani ez utóbbit kell. Erről szól a programom, amely elsősorban egy partnerekre, társakra váró, újszerű, közösségijövő-építő kezdeményezés. Milyen RMDSZ-t akarok? A kérdésen kétféle módon is javítani érdemes. Talán célszerűbb úgy kérdezni, hogy milyen RMDSZ-t akarunk. Erről beszélni, vitázni kellene, s nem csak szervezeti vezetői körben. Semmiképp sem körkörös szerepcserékben – ahogyan régebben mondták: „káderrotáción” – kell gondolkodni. A kérdésen azonban egyéb szempontból is igazítani kell. Szerintem azt kell kérdezni, mi, akik itt élünk, milyen romániai magyar nemzeti közösséget akarunk? Az RMDSZ 1990-ben ezzel a kérdéssel indult. Ma miért csak magával a szervezettel törődik, s közben a romániai magyar közösségről szépszerével nem is beszél? A szervezetet a társadalmi igényhez kell igazítani, s a társadalmi igényt ma nagy kihívások diktálják: válság, globalizációs kihívások, összmagyar integráció mint lehetőség. Új témák, feladatok sora merül fel: a családok helyzete, munkaerő-piaci esélyek, társadalmi szolidaritás, értékrendszerek erősítése, oktatás, a helyi, a térségi és a nemzeti azonosság erősítésével kapcsolatos kihívások. S még sok más. A magyar közösség társadalmának építése nem merülhet ki a szűkre szabott érdek-képviseleti munkában, a kisebbségi lét őrzésében, konzerválásában. Ezért beszélek szemléleti-gyakorlati váltásról.

– Hogyan változtatna a szövetség működési szerkezetén annak érdekében, hogy az RMDSZ reprezentatív fórumaiban egyaránt helyet kapjanak a szórvány, a Partium és a Székelyföld képviselői? 
– Meglátásom szerint nem felülről kell ráerőszakolni a területi szervezetekre a szűk körű döntéseket, és szakítani kell azzal a gyakorlattal, amit több ízben alkalmaztak az elmúlt időben az RMDSZ egyes vezetői, hogy szembeállították a Székelyföldet a Partiummal vagy a szórvánnyal. A mi erőnk az egységben van. Abból kell kiindulni, hogy teljesen mások az igények Kolozsváron, mint Csíkszeredában, Aradon vagy Galacon, és különböző prioritások vannak Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön. Ezeknek az igényeknek kell érvényesülniük a döntésekben, és nem fordítva. A mi érdekünk az, hogy a közösségünk erős és versenyképes legyen, hogy a magyarok nyerjenek.