Nyolcvanmillió eurót „bulizhat ki” Kolozsvárnak a Boc által planetáris minifesztiválnak nevezett Untold

Magyar zászló alatt is buliztak a Kolozsvár Arénában tartott megakoncerten •  Fotó: Rostás Hunor

Magyar zászló alatt is buliztak a Kolozsvár Arénában tartott megakoncerten

Fotó: Rostás Hunor

Csütörtökön délután megnyitotta kapuit Kolozsváron Románia és Kelet-Közép-Európa egyik legrangosabb zenei fesztiválja, az Untold, amelynek szervezői óriási hasznot ígérnek – elsősorban nem maguknak, hanem a helyi közösségnek. Amely állításuk szerint immár 95 százalékban elfogadja a több tízezer bel- és külföldi turistát a kincses város szívébe vonzó négynapos rendezvénysorozatot. Emil Boc polgármester szerint is évről évre kisebbek, elviselhetőbbek a Sétatéren, a Kolozsvár Arénában és az új sportcsarnokban reggelig tartó megabulik, illetve a rengeteg részvevő okozta kellemetlenségek.

Páva Adorján

2023. augusztus 03., 18:172023. augusztus 03., 18:17

2023. augusztus 04., 00:102023. augusztus 04., 00:10

Az idei Untold mintegy 80 millió eurós bevételt hozhat a városnak, amely tavaly még mintegy 60 millió euróra rúgott – nyilatkozta Edi Chereji. A csütörtöktől vasárnapig, jobban mondva hétfő reggelig tartó, világhírű kolozsvári elektronikus zenei fesztivál kommunikációs igazgatója pénzügyi partnerük, egy kolozsvári székhelyű bank, illetve független közgazdászok adataira hivatkozva közölte a becslést.

Mely nem tartalmazza az eladott fesztiválbelépők, -bérletek árát: ekkora összeg folyhat be a kincses városba özönlő vendégek helyi kiadásaiból, a szállásra, étkezésre, bevásárlásokra, közlekedésre, egyéb szórakozási lehetőségekre elköltött pénzből.

Elemzők szerint a tavalyi kiadás négy napján részt vevő összesen csaknem 400 ezer fesztiválozó mintegy 60 millió eurót „vert el” Kolozsváron, és mivel idén még nagyobb, rekordszámú bulizót várnak, értelemszerűen nőnek az általuk fizetett összegek is.

Csütörtökön kezdetét vette a kontinens egyik legnagyobbjának tartott fesztiválja a kincses városban •  Fotó: Rostás Hunor Galéria

Csütörtökön kezdetét vette a kontinens egyik legnagyobbjának tartott fesztiválja a kincses városban

Fotó: Rostás Hunor

Edi Chereji szerint idén 20 millió eurót költöttek az Untold megszervezése folyamán, miközben a kicsivel kisebb, konstancai Neversea 16, a brassópojánai Masiff pedig 3 millió eurós költségvetéssel bírt (a tengerparti városban és környékén becsléseik szerint mintegy 30–50 millió euró maradt a júliusi fesztiválnak köszönhetően). A költségek egy részét a nagy horderejű fesztiválokkal óhatatlanul járó kellemetlenségek megelőzésére, tompítására fordítják.

Kolozsváron a korábbi hét kiadás során a hangzavarra volt a legtöbb panasz: sokan az Untold idején elhagyják belvárosi otthonukat, mert képtelenek elviselni a reggelig tartó zajt (mások pedig hasznot is húznak belőle: több száz, akár több ezer euróért is kiadják saját lakásukat a bulizó vendégeknek). De azt is kifogásolják, hogy a fesztivál és az előkészületek idejére elkerítik a Sétateret, átszervezik a tömegközlekedést, autóforgalmat.

korábban írtuk

Több száz lóerős Mustangokkal „fesztiváloznak” a kolozsvári rendőrök az Untoldon
Több száz lóerős Mustangokkal „fesztiváloznak” a kolozsvári rendőrök az Untoldon

Menő fesztivál, menő rendőrautók: több száz lóerős autókkal járőröznek a kolozsvári rendőrök az augusztus 3–6. között zajló, a bulizni vágyókat világ minden tájáról mágnesként vonzó Untold idején – irányította rá a figyelmet a helyi sajtó.

A kommunikációs igazgató szerint tisztában vannak a hangos zene okozta esetleges kellemetlenségekkel, ezért idén újabb zajvédelmi intézkedéseket hoznak: a legkorszerűbb hangelnyelő és -visszaverő megoldásokat alkalmazzák, hogy minél kisebb legyen a külső hangzavar.

Idézet
Eddig kifizetődő volt ez irányú törekvésünk, hiszen – bár még mindig akadnak elégedetlen hangok – adataink szerint a kolozsváriak több mint 95 százaléka értékeli és támogatja a fesztivált, tudván, hogy az apró kellemetlenségek jóval elenyészőbbek, mint a rendezvény által hozott haszon. Emiatt egyre kevesebben panaszkodnak a zajra”

idézte az Adevărul portál Cherejit. Akinek állítását megerősítette Marcel Bonțidean, a helyi rendőrség vezetője is, jelezvén: évről évre kevesebb feljelentést kapnak ez ügyben az Untold ideje alatt.

Az Untold által lefoglalt sétatéri terület •  Fotó: Facebook/Untold Galéria

Az Untold által lefoglalt sétatéri terület

Fotó: Facebook/Untold

Emil Boc polgármester régóta tisztában van a négynapos belvárosi megabuli rengeteg pozitív hozadékával: városvezetőként, de részvevőként is az Untold rajongója, idén is bérlete van a rendezvényre. Csütörtökön a Monitorulcj.ro portál szerint kijelentette:

minden odalátogatónak tudnia kell, hogy „Románia legbiztonságosabb városába, a legbiztonságosabb fesztiválra” érkeztek, itt biztonságban vannak.

Az elöljáró szerint a kolozsváriak – „akárcsak minden román” – vendégszeretők, a lehető legjobbat kínálják az idelátogatóknak. „Az elmúlt évek során több mint 60 országból ékezett vendéget számláltam. Tehát, mondhatni ez egy planetáris minifesztivál” – jellemezte az Untoldot Emil Boc.

Hozzátette: a rendezvénysorozatnak nemcsak helyi, hanem országos, európai és világszintű visszhangja is van, megmutatja, hogy Románia is képes minőségi fesztivált szervezni. A polgármester ugyanakkor kiemelte a fiatalok összehozását a zene világnyelve által, fontosnak nevezve az együvé tartozás érzésének biztosítását egy olyan generáció számára, amely néhány éven vagy évtizeden belül a világot irányítja.

A hátrányokra kitérve Boc is úgy véli, hogy az Untold „káros lenyomata” évről évre csökken, miközben a szórakoztatás mellett óriási gazdasági és „zöld” hasznot hoz.

Elismerte, hogy egy ilyen horderejű fesztivál megszervezése negatívumokkal is jár, de minden részletkérdésre odafigyelnek, évről évre a kellemetlenségek csökkentésére törekednek.

A Kolozsvár Aréna az Untold fesztivál fő helyszíne (archív felvétel) •  Fotó: Untold Galéria

A Kolozsvár Aréna az Untold fesztivál fő helyszíne (archív felvétel)

Fotó: Untold

Közben pedig az Untold nagy gazdasági nyereséget eredményez a városnak, amelyet nemzetközi szinten láthatóvá tesz. Ráadásul „Románia, és akár Közép-Kelet-Európa legzöldebb fesztiválja” a polgármester szerint, hiszen nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra: a szelektív hulladékgyűjtés mellett például ha a műanyag söröspoharával valaki visszatér a pulthoz, a következő sörét olcsóbban kapja. Emellett sok helyi termelő, vállalkozás képviselteti magát a rendezvényen, ami rövid ellátási láncot jelent, azaz nem növelik a károsanyag-kibocsátást külföldi, tengerentúli termékek dömpingjével.

A lemezlovasok uralta elektronikus zene rajongói olyan világhírű előadókkal bulizhatnak Kolozsváron, mint Armin Van Buuren, David Guetta, Martin Garix vagy az Imagine Dragons, illetve sok más sztár is fellép: a nyolcadik kiadásához érkező fesztivál 250 nemzetközi és romániai fellépőt vonultat fel.

A nyugat-európai, ázsiai, észak-amerikai és romániai részvevők ezreire a román rendvédelmi szervek több ezer alkalmazottja és 800 biztonsági őr vigyáz. A rendőrök, csendőrök mellett a drogellenes központ munkatársai is jelen vannak, rendőrkutyák segítik a munkájukat – számolt be az MTI.

A legnevesebb előadók •  Fotó: Facebook/Untold Galéria

A legnevesebb előadók

Fotó: Facebook/Untold

A fesztivál 235 ezer négyzetméteres területén két mobilkórház és három elsősegélynyújtó pont lesz, és félszáz étkeztetési helyet is beüzemelnek. A könnyűzenei seregszemlére érkező több ezer külföldi miatt a napokban a Tarom román légitársaság több különjáratot is indított Bukarestből. A fesztivál idején a városban éjszakai buszjáratok is lesznek.

•  Fotó: Rostás Hunor Galéria

Fotó: Rostás Hunor

Az Untoldra áruba bocsátott bérletek egyébként elővételben elkeltek – az akciókon kívül 1114 lejbe került az általános részvételre feljogosító belépő –, a fesztivál honlapján most már csak napijegyeket lehet vásárolni. Mégpedig rendkívül borsos áron: csütörtök délután egy aznapra szóló jegy 555, péntekre 890, szombatra és vasárnapra pedig egyaránt 730 lejbe került.

korábban írtuk

Alaposan lelakták az untoldosok a Sétateret és a Kolozsvár Arénát, zajlik a helyreállítás
Alaposan lelakták az untoldosok a Sétateret és a Kolozsvár Arénát, zajlik a helyreállítás

Öt nappal a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljának lezárulta után is szemmel láthatóak az Untold nyomai a kincses városban, ahol a Sétatér és a Kolozsvár Aréna egyaránt megsínylette a közel 400 ezer fős megabulit. A szervezők 1 millió l

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok