Nyolcszázan maradnak állás nélkül

Ketyegõ ökológiai bomba fenyegeti a nagyváradi Rogériusz negyedet a Cemtrade bezárása után Közel nyolcszáz ember állása megszûnik, a tizenhét hektáros ökológiai bomba viszont továbbra is fenyegeti a környék lakóit a nagyváradi Cemtrade alumíniumgyár bezárása után. A Nagyvárad és Bors között található vörös iszaphányót ugyanis a cég orosz tulajdonosa, a Russki Aluminium társaság az augusztusi gátszakadás okozta szennyezõdés ellenére sem számolta fel. Cãlin Mocanu, a megyei környezetvédelmi felügyelõség vezetõje augusztusban elmondta, a tárolóból a talajba szivárgó anyagok közvetlen veszélyt jelentenek a Rogériusz negyed lakói számára.

2006. november 17., 00:002006. november 17., 00:00

Mocanu közölte, a gyár tulajdonosait több alkalommal szólították fel a környezetvédelmi elõírások betartására, azonban mindeddig sikertelenül. Hozzáfûzte, az eljárás magas költsége miatt nem tartja valószínûnek, hogy a meddõhányót a közeljövõben konzerválják.
A vezetõség azzal indokolta a gyár bezárását, hogy az energia- és szállítási költségek, a túlhaladott gyártási technológia, illetve az alumínium világpiaci árának csökkenése miatt már nem kifizetõdõ a mûködtetése. A Russki Aluminium 2000-ben vásárolta meg az egykor Alorként ismert gyárat, amelyben akkor 3000 alkalmazott dolgozott. Az elmúlt hat évben 788-ra csökkent a létszám, s a munkások évente sztrájkoltak a késlekedõ fizetések miatt. Erdei Ferenc igazgató elmondta, a jelenlegi alkalmazottak kilencven százalékát elbocsátják, a többieket pedig a berendezések konzerválásánál foglalkoztatják majd. Az igazgató ígéretet tett arra, hogy a létszámcsökkentés ügyében elkezdi a tárgyalásokat a gyár szakszervezetének vezetõivel, és nem marad el a kollektív munkaszerzõdésbe foglalt végkielégítés sem. A gyárban már leállították a termelést, a Bihar megyei munkaerõ-elhelyezési ügynökséghez eljuttatott dokumentumokban 2007. december 19-ét jelölték meg a gyár bezárásának idõpontjaként. Egyelõre tisztázatlan, hogy az elbocsátás fokozatosan vagy egyszerre történik-e meg, illetve hogy milyen átképzõ tanfolyamokat indítanak az állás nélkül maradóknak.

-------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál