Novák Katalin Csíksomlyón: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet

Novák Katalin Csíksomlyón: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet

Novák Katalin államfő Urbán Eriknek, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisának társaságában a csíksomlyói kegytemplomban

Fotó: Pinti Attila

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását – összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.

Krónika

2023. május 27., 19:542023. május 27., 19:54

2023. május 27., 20:412023. május 27., 20:41

A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, ha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet és én ezt a nemzeti egységet éltem meg itt ma. Jó volt az Úristent együtt imádni” – mondta a köztársasági elnök.

A közmédiának adott interjújában Novák Katalin úgy fogalmazott: a csíksomlyói zarándoklaton együtt a keresztény hit és a magyar nemzethez való tartozás, ahol a magyarok most a békéért fohászkodtak.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

Rámutatott: ez különösen felértékelődik, amikor a szomszédban kegyetlen háború dúl, amelyben magyar emberek is elveszítették életüket, és a magyarság egésze is attól tart, hogy a háború elérheti az országot.

korábban írtuk

Ne féljünk a „reguláktól” – Értékvezérelt életre buzdított Urbán Erik, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka
Ne féljünk a „reguláktól” – Értékvezérelt életre buzdított Urbán Erik, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka

Értékvezérelt, tudatos, keresztény életre buzdította a csíksomlyói hegynyeregben összegyűlt zarándokok százezreit szombaton a pünkösdszombati fogadalmi búcsú ünnepi szónoka, Urbán Erik.

„Ezért most a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert, mint korábban: ez az a béke, amit mi, magyarok szeretnénk. De szeretnénk békességet a mindennapjainkban is. Szeretnénk békességet Magyarországon és békességet szeretnénk itt, Erdélyben is, békességet magyar és magyar között, békességet magyar és román között, békességet Európában” – idézte az MTI Novák Katalint.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

A köztársasági elnök a szentmise után meglátogatta a csíksomlyói barokk kegytemplomot, amelynek a hársfából faragott, az egyház által 1798-ban csodatevőnek nyilvánított Mária-szobor díszíti. Az ismeretlen alkotó által készített 2,27 méter magas csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor.

korábban írtuk

Novák Katalin köztársasági elnököt tapssal fogadták szombaton a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsúra érkezett zarándokok. Az államfő a csíksomlyói kegytemplom előtti térről elindult főpapsággal, papsággal és világi vezetőkkel együtt érkezett a hegynyeregbe.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

Részt vesz a búcsún idén is Magyarország volt elnöke, Áder János és felesége, de jelen volt az eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kormányfőhelyettes, valamint Tánczos Barna és Novák Eduárd miniszterek is.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa