Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2008. december 18., 09:362008. december 18., 09:36
Egyedül a Budapestről Kolozsvárra és Csíkszeredába menetrend szerinti járatokat működtető Orangeways cég büszkélkedhet azzal, hogy az ünnepeket megelőző időszakra teljesen megteltek az autóbuszai. Az erdélyi piacra nemrég betört magyarországi cég autóbuszjárataira a december 20–23. közötti időszakra szinte teljes egészében lefoglalták a helyeket, de a bécsi, prágai és krakkói járatokra sem nagyon lehet már jegyet venni, közölte lapunkkal Siklósi Zsuzsa jegyértékesítő asszisztens. Mint mondta, ez csupán a szokásos téli ünnepek előtti forgalom, a magyarországi vasutassztrájk hatásait egyelőre nem érzékelik. Az alkalmazott szerint a cég ennek ellenére ebben az időszakban újabb autóbuszok beüzemelését tervezi, erről tegnap tárgyaltak Budapesten.
A szatmári busztársaságokhoz nem érkezett a megszokottnál több utazási igénylés. „Ilyenkor ünnepek előtt mindig többen utaznak, így naponta három járatot indítunk Szatmárnémeti és Budapest között. Nem látok semmilyen különösebb összefüggést a magyarországi vasutassztrájkkal, a téli ünnepekkor egyébként is
Magyarországon tovább folytatódik a vasárnap óta tartó, és meghatározatlan időre meghirdetett vasúti sztrájk, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tegnap sem tudott megállapodni a Magyar Állami Vasutak (MÁV) képviselőivel. Gaskó István szakszervezeti elnök ugyanakkor arról biztosította az utasokat, hogy december 24-én, 25-én és 26-án felfüggesztik a sztrájkot, így az ünnep idején a nemzetközi járatok is üzemelnek majd. |
több az utas” – közölte a Krónikával Barta Orsolya, a Fülöp Impex cég titkárnője. Hozzátette, tapasztalatai szerint nem jellemző a szatmáriakra, hogy vonattal utaznának Magyarországra. A sok átszállási és várakozási kellemetlenség miatt az utasok nagy része az autóbuszokat működtető cégek szolgáltatásait részesíti előnyben, és inkább azok vonatoznak, akik a magyar igazolvány előnyeit szeretnék kihasználni. „A teljes árú vonatjegy nagyjából megegyezik a busztársaságok tarifáival, de busszal kényelmesebb és rövidebb az út” – tette hozzá Barta. Jánosi Elza, a Jánosi Kft. ügyintézője még sohasem tapasztalt ekkora visszaesést az utaslétszám tekintetében. „Ünnepek előtt mindig nagy volt az érdeklődés, hiszen sok szatmári él Magyarországon, akik év végén rendszerint hazalátogatnak. Idén azonban a sokéves átlagnál jóval kevesebben jelezték utazási szándékukat” – mondta Jánosi. Kifejtette, a határon túli munkabeszüntetés miatt sok odalátogató bizonytalanodott el, hisz többségük a fővárosból tovább szeretne utazni, de a sztrájk miatt nem mernek elindulni itthonról.
A marosvásárhelyi szállíttatók sem érzik a magyarországi vasutassztrájk hatását. Balló Pál, a Ballótrans tulajdonosa szerint attól, hogy az anyaországban gond van, nem működhet jobban a cég, hisz eddig is kevesen utaztak vonattal Marosvásárhelyről Budapestre. „Mivel nincs közvetlen járat, ráadásul megkerüli a fél Romániát, és sokkal drágább, mint a buszjegy, a marosvásárhelyiek nagy többsége busszal vagy újabban repülővel utazik. Vasárnap egy helyett két buszt indítok, de az érdeklődés nem a vasutassztrájk, hanem az ünnepek miatt ekkora” – magyarázta a Krónikának Balló. A cégvezető szerint az ünnepi „telt házat” leszámítva az utóbbi időben felére csökkent az utasok száma, így a heti hét járatból a cég már csak hármat működtet. A csökkenést a többi marosvásárhelyi utazási vállalat is tapasztalta. Nem nőtt a Budapestről autóbuszszal hazatérők száma Udvarhelyszéken sem. „Sem az utazók száma, sem az előzetes jegyfoglalás nem nőtt, ezért csak a menetrend szerinti járataink közlekednek. Ha lesz rá igény, akkor természetesen indítunk különjáratokat is, de ennek egyelőre semmi jele” – közölte lapunkkal Téglás Zoltán, a Csavargó ügyintézője. Hasonló a helyzet a Transtur cégnél is. „Nem tudom, mivel jönnek haza az emberek. Biztos, hogy okozott fennakadást a vasutassztrájk, mert volt olyan érdeklődőnk, aki Nagyváradon rekedt, és minket hívott fel, hogy mikor megy át ott a járatunk, de az utaslétszámon nem látszik a sztrájk hatása, nincs növekedés” – mondta Bálint Ágnes, a cég képviselője.
Nem befolyásolta lényegesen a sztrájk a háromszéki buszjáratok utasainak számát sem. Nagy László, a kézdivásárhelyi RO-D Trans cég ügyvezetője szerint a téli ünnepek idején általában Budapestről Székelyföldre utaznak sokan. Ezért a december 20-i járatot kénytelenek voltak megduplázni, és már minden hely le van foglalva. A Budapestre tartó járaton azonban a jegyek kevesebb mint felét sikerült eladni. Nagy László elmondta, látványosan csökken az utasaik száma: a pénzügyi válság miatt egyre kevesebben dolgoznak Magyarországon, és egyre kevesebb a rendszeres utas. A sepsiszentgyörgyi Gerendi cég kisbuszokkal szállítja az utasokat a magyar fővárosba, az igény függvényében heti két-három menettérti járatot működtetnek, de ők sem szembesültek nagyobb utaslétszámmal. Kézdivásárhelyen a Transec és a Transintex is működtet budapesti járatokat. A Transec Rt. buszai kedden, csütörtökön és szombaton kora este indulnak a Népligettől, így a cégnek 20-án indul vissza két autóbusza Erdélybe, míg karácsony és szilveszter között 27-én és 30-án van járatuk, de az igény függvényében pluszjáratokat is beiktatnak.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.