Nincs pénz a háziorvosi rendszerre?

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A háziorvosok egyetlen követelését sem vették figyelembe a 2018-as keretszerződés kidolgozásakor – hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik hétfőn ismét a kormány tagjaival tárgyaltak, egyelőre eredménytelenül.

Kőrössy Andrea

2017. november 20., 18:052017. november 20., 18:05

2017. november 20., 20:302017. november 20., 20:30

Egyelőre nem sikerült egyezségre jutniuk a háziorvosok képviselőinek a kormánnyal a 2018-as keretszerződéssel kapcsolatban, de folytatják a tárgyalásokat – számolt be a Mediafax hírügynökség. Hétfőn Mihai Tudose kormányfővel, Ionuţ Mişa pénzügyminiszterrel, az egészségügyi tárca államtitkáraival és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) illetékeseivel tárgyaltak a szakemberek, az egyeztetés után pedig Rodica Tănăsescu, a háziorvosokat tömörítő országos egyesület vezetője azt nyilatkozta: egyelőre nem találtak megoldást az általuk felvetett problémákra, de az illetékesek nyitottnak mutatkoztak.

A háziorvosok kifogásolják, hogy a biztosítási pénztár által összeállított, 2018-ra vonatkozó keretszerződés majdnem száz százalékosan megegyezik a régi megállapodással, amelyre szintén sokat panaszkodtak az érintettek.

Az egyesület elnöke rámutatott: a dokumentum a kormány tagjainak az elmúlt időszakban felvetett követeléseik közül egynek sem tesz eleget, azaz gyakorlatilag továbbra sem ad lehetőséget arra, hogy a szakmai elvárásoknak megfelelően gyakorolják mesterségüket. A legnagyobb probléma továbbra is az, hogy a rendszer rendkívül bürokratikus, a háziorvosok munkaidejének nagy részét így nem a gyógyítás, hanem a papírmunka teszi ki.

Rodica Tănăsescu elmondta: ők is elkészítettek egy számukra megfelelő keretszerződést, a továbbiakban erről fognak tárgyalni a biztosítóval.

Hozzátette: továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy nem írják alá a megállapodást, amennyiben annak végső változatával nem lesznek elégedettek.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Az egyesület elnöke által elmondottakat megerősítette Sandra Alexiu alelnök is, aki szerint ráadásul az új szerződésben további bürokratikus tennivalókkal terhelnék a háziorvosokat. Arra a kérdésre, hogy az anyagi kilátásokkal kapcsolatban miben állapodtak meg, Sandra Alexiu úgy fogalmazott: „azt mondták nekünk, hogy nem igazán van pénz, egyelőre a jövő évi költségvetésen dolgoznak”.

Mihai Tudose múlt szerdán is tárgyalni hívta a háziorvosokat annak nyomán, hogy az egyesület több száz tagja tüntetett a kormánypalota előtt.

A miniszterelnök akkor elismerte, hogy a háziorvosoknak nehéz dolguk van, „a rendszer nehézkesen működik”, ugyanakkor kifejezetten jónak értékelte a szakemberekkel folytatott tárgyalást. Országos szinten egyébként mintegy 11 ezer háziorvos dolgozik, akik közel 9500 rendelőt működtetnek.

Több ügyeletet kellene vállania az orvosoknak - A jelenlegi 35-ről heti 48 órára emelnék az orvosok számára kötelező ügyeleti időt a bérezési törvény módosítása érdekében kidolgozott rendelettervezet szerint, amelyről kedden tárgyal a kormány és a parlament tanácsadó fórumaként működő gazdasági és szociális tanács. Az egészségügyi szakszervezetek egyenesen aberránsnak nevezték az elképzelést tekintve elsősorban azt, hogy a módosítás nyomán nem emelnék arányosan a szakemberek bérét – írja a Mediafax hírügynökség. Eleodor Cârstoiu, a Promedica szakszervezet elnöke rámutatott: már a heti 35 óra is rendkívül megterhelő, ez a maximális idő, ami mellett az orvosok még el tudják végezni napi munkájukat, illetve a folyamatos fejlődésre is időt tudnak szakítani. „Szeretném megkérdezni a minisztériumban dolgozó uraktól, akik nem orvosok, hogy rábíznák-e magukat egy olyan szakemberre, aki 20 éve nem fejlődött semmit szakmájában?” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon