2008. december 02., 18:372008. december 02., 18:37
– Tegnap az érvénytelennek nyilvánított, és a kitöltetlen szavazólapok újraellenőrzését kérte a megyei választási irodától, ám biztos, hogy nem sikerült újabb szenátori mandátumot szereznie. Mivel magyarázza a kudarcot?
– Többféle magyarázat is van, mint ahogy opció is több volt a választások előtt. De ha újra döntenem kéne arról, hogy hol induljak, ugyanígy döntenék. A 2-es, kolozsvári körzetben indultam, és 10 095 szavazatot összesítettem, harminccal kevesebbet, mint a Tordát és Bánffyhunyadot magába foglaló 4-es számú körzetben induló Szedilek Lenke szenátorjelöltünk. Ha azt kérdezné tőlem, hogy első látásra melyik körzetben könnyebb egy magyar jelöltnek szavazatokat gyűjteni, egyértelmű, hogy a 4-es körzetet mondanám, de nem ez a lényeg. Ráadásul azt is tudni kell, hogy az én körzetemben nyerő, PDL színekben induló Şerban Rădulescu meglepően jól teljesített. Egyébként badarság az, amit egyes lapok írogatnak, hogy Szedilek megverte Ecksteint. Szó sincs erről.
– László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: Ön az új választási rendszer, a bonyolult visszaosztás miatt nem jutott mandátumhoz. Ezt hogyan látja?
– Ebbe most ne menjünk bele, de nyilván van benne igazság. A személyes kudarcomtól eltekintve úgy érzem, sikeresen szerepeltünk a választásokon, hiszen az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének meglehetősen nehéz helyzetben, és kedvezőtlen választási rendszerben sikerült megismételnie a négy évvel ezelőtti eredményeket. Nézzük a félig teli poharat, ne a félig üreset: sikerült megőrizni a két képviselői és az egy szenátori mandátumot – ez most a legfontosabb számunkra és az általunk képviselt közösség számára. Jó kis csapatmunka volt! (Beszélgetésünk idején még nem lehetett tudni, hogy Szedilek Lenke mégsem jut mandátumhoz – szerk. megj.)
– Amennyiben az RMDSZ kormányzati tényező lesz, és esetleg felkérést kap egy miniszteri vagy államtitkári tisztség betöltésére, vállalná a feladatot, vagy szakmájában, ügyvédként kívánja folytatni munkáját?
– Nézze, nem titkolom, hogy meglehetősen nehéz volt az elmúlt időszak, rengeteg munkával járt. És most sem könnyű, hiszen nagyon régen leszoktam a semmittevésről. Meglehetősen szokatlan helyzetbe kerültem. Az elkövetkező időszakban mindenképpen elgondolkodom azon, hogyan folytatom tovább. A kérdésére nem akarok igennel vagy nemmel válaszolni most, inkább azt mondom: megfertőzött már a politika és az ezzel kapcsolatos munka, és nem tudok már kivetkőzni a bőrömből.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.