Nemzetközi nőgyógyászati konferenciát tartanak Marosvásárhelyen

A méhnyakrákellenes védőoltás fontosságára hívták fel a figyelmet a szakemberek a tegnap elkezdődött marosvásárhelyi nemzetközi nőgyógyászati konferencián. Simona Stolnicu, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanára rámutatott: mivel a rendezvény központjában a méhnyak patológiája áll, fontosnak tartják felhívni a nők figyelmét a humán papillómavírus (HPV) elleni vakcina hasznos voltára, amelyhez az országos oltási kampány keretében ingyen juthatnak hozzá maguk és tizenkét évet betöltött leánygyermeik.

Pap Melinda

Máthé Éva

2010. június 08., 09:032010. június 08., 09:03

Mint mondta, a szérumot gyártó cégek adatai szerint eddig a veszélyeztetettek kétharmada kapta meg a vakcinát, s fontos, hogy július elsejéig, ameddig a kampány tart, a fennmaradt egyharmad is megtegye ezt. „Ez az utolsó időpont, amikor elkezdődhet a védőoltás beadása. Hiszen az oltás három szakaszban történik, félévet tart, így az utolsó adagot december végén kapják meg a gyerekek” – részletezte a szakember, hozzátéve, hogy utána fizetni kell az oltóanyagért. A vakcina Európa-szerte hatékonynak bizonyult, Románia azonban élen jár a méhnyakrák-megbetegedések, és a betegség miatti elhalálozások terén, hangsúlyozta Simona Stolnicu. Hozzátette, Maros megyében a szülők fenntartásokkal viszonyultak a kampányhoz, míg Hargita, Kovászna és Temes megyében sokkal jobban fogadták az akciót.

A szakember arról is beszámolt, hogy Romániában nem tudni pontosan, hogy megyénkként mekkora a méhnyakrákos megbetegedések miatti elhalálozási arány, ugyanis nem létezik országos kimutatás a rákos betegekről. Mint ismeretes, a méhnyakrákos megbetegedések hátterében a leggyakrabban egy szexuális úton terjedő fertőzés, a humán papillómavírus áll. A fertőzést a szervezet legtöbbször legyőzi, néhány esetben azonban tartósan lappang a betegség. Kóros elváltozást a kórokozóval való hosszú időn át tartó fertőzés okozhat, 5–8 év alatt.

Az időben felismert HPV-fertőzés és a méhnyakelváltozás jól kezelhető, minden esetben gyógyítható. Romániában kétféle oltóanyag áll a nők rendelkezésére, és a szakértők szerint ezek révén a betegség kialakulása jó eséllyel meggátolható. Idén országos szinten zajlik a 12 évesnél idősebb lányok, nők oltása. Az egészségügyi minisztérium összesített adatai szerint eddig mintegy 60 ezer lányt és nőt oltottak be legalább az egyikkel a szükséges három dózis közül.

A MOGYE, a Medicard Egyesület és a Histopat Invest cég által szervezett nemzetközi konferencián a méhnyakpatológiája mellett számos más témáról is szó esik. „Átfogó, mintegy másfél órás előadások hangzanak el a petefészek, a méh-, illetve méhnyak-patológia témakörében, s az elhangzottakat meg is vitatják a részvevők. Nagyon nagy hangsúlyt helyeznek a tapasztalatcserére.

Románia minden egyetemi-orvosi központjából érkeztek résztvevők. Az előadók között olyan nemzetközi szaktekintélyek vannak, mint a New Yorkból érkezett dr. Robert Soslow professzor, illetve dr. Isabel Alvarado-Cabrero profeszszor Mexico Cityből” – közölte a Krónikával dr. Mezei Tibor, a MOGYE patológia tanszékének rezidense. Mint mondta, az előadásokon 50–60 nőgyógyász, illetve patológus vesz részt.

A konferencián az új diagnosztikai módszerek, kritériumrendszerek népszerűsítésén van a hangsúly. A résztvevők egy tréningen tájékozódhatnak az európai uniós pályázatok lebonyolításáról, hiszen ezek nélkül jelenleg már elképzelhetetlen a hazai orvostani kutatások folytatása.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől