Fotó: Pixabay.com
Nemi erőszak, illetve kiskorú terhessége miatt indult rendőrségi vizsgálat a Brassó megyei gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottai ellen.
2022. január 06., 15:202022. január 06., 15:20
A lépésre egy civil szervezet feljelentése nyomán kerül sor, miután egy 13 éves lány terhes maradt, egy másikat pedig megerőszakoltak. Mindkét esetben kiskorúak elleni szexuális jellegű bűncselekmény elkövetése a vád, az áldozatok pedig a Brassó megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság központjaiban élnek.
Egy civil szervezet tett feljelentést, a Brassó megyei rendőrség pedig bűnügyi vizsgálatot indított mindkét ügyben, számolt be az Agerpres. A panaszt tevő civil szervezet – Asociaţia pentru Siguranţă Urbană şi Mediere (ASUM) – honlapján azt írja, hogy
Az alkalmazottat Brassóba költöztették, és a civil szervezet szerint beismerte tettét. A másik eset a kőhalmi árvaházban történt, ahol egy 13 éves lány terhes maradt, már a 3. hónapban van. Az ASUM szerint panaszuk nyomán
A két eset nem egyedi, az ASAM már korábban is jelzett visszaéléseket a Brassói gyermekvédelemnél. Tavaly egy négyfalusi központ egyik sérült gyereklakójáról írtak, akinek az alkalmazottak nem siettek a segítségére.
Egy barcarozsnyói 12 éves kisfiú esetében azt rótták fel a megyei önkormányzathoz tartozó igazgatóságnak, hogy a nagyanyja halála után azonnal elragadták a nagyapja mellől.
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János miniszter csütörtökön Nagyváradon.
Varga Miklós és Vikidál Gyula is visszatér a torockói Duna Napokra, a Fehér megyei, festői szépségű településen szervezendő eseményt 10. alkalommal tartják.
Arany helyett a gazdasági szempontból kiemelten fontos fémkincsnek minősített germániumot bányászna a román állam Verespatakon, de a történelmi bányajáratainak idegenforgalmi hasznosítása is szerepel a kormány tervei között.
Az egyetemi felvételi előtt álló magyar fiataloknak segít az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), mely idén is frissítette a Felvi.ro egyetemböngésző adatbázisát.
Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagyváradon.
„Az összmagyarság érdeke minél több, a nemzeti ügyért elkötelezett határon túli magyar és magyarországi képviselő mandátumszerzése” – hívják fel a figyelmet a határon túli magyar szervezetek közös, Nagyváradon kibocsátott nyilatkozatukban.
Folyamatosan figyelemmel kíséri a parajdi sóbánya állapotát a Hargita megyei és a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte csütörtökön a prefektusi hivatal.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
szóljon hozzá!