Fotó: Biró István
Az RMDSZ nem kíván beavatkozni a román kormánykoalíció egyik pártján belül kialakult belső konfliktusba, és csak közvetlenül a szavazás előtt dönt arról, hogy megszavazza-e a koalíció pártjai által saját kormányuk leváltására kezdeményezett bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor elnök.
2017. június 17., 15:512017. június 17., 15:51
2017. június 17., 17:482017. június 17., 17:48
Az RMDSZ elnöke azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy a szövetség operatív döntéshozó szerve, a 33 tagú állandó tanács elemezte a romániai belpolitikai helyzetet. Az MTI beszámolója szerint Kelemen Hunor elmondta: a szövetség számára nincsen semmilyen sürgősség, képviselői nem vesznek részt a bizalmatlansági indítvány vasárnapra tervezett felolvasásán, és ha a különböző parlamenti pártok megkeresik a szövetséget, hétfőtől valamennyi féllel tárgyalnak.
Kelemen elmondta, már eddig is folytak telefonos beszélgetések Liviu Dragneával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Sorin Grindenu miniszterelnökkel és Călin Popescu Tăriceanuval, a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével, de hivatalos tárgyalások csak hétfőtől kezdődhetnek, ha a felek tárgyalni szeretnének az RMDSZ-szel. A szövetségi elnök szerint egyértelműen a koalíció vezetőit terheli a felelősség a kialakult kormányválság miatt.
Úgy vélte: a parlamenti demokráciában a parlamenti többségnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy leváltsa a minisztereket, vagy akár a miniszterelnököt is. Szerinte a mostani válság is azt jelzi, hogy amikor nem a kormánypárt elnöke tölti be a miniszterelnöki tisztséget, „akkor a dolgok nem működnek". Szerinte Romániának politikai kormányra van szüksége.
„Bízunk benne, hogy a PSD-ALDE koalíció házon belül meg tudja oldani a helyzetet, és nem lesz szüksége külső segítségre. Nem tudunk beavatkozni egyetlen párt belső ügyeibe sem. Helyettük nem tudunk dönteni" – jelentette ki. Úgy vélte, amíg van egy kormánya az országnak, addig korai lenne az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről, minisztériumokról tárgyalni. Hozzátette: személyes ambíciói nincsenek. Arra a kérdésre, hogy a szövetség elégedett-e a koalícióval való parlamenti együttműködéssel, kijelentette: az együttműködés hullámzó volt, de van még két hét a parlamenti ülésszakból, és ez idő alatt még sok minden történhet.
Kelemen Hunor elmondta, egyelőre a tárgyalásokra kapott felhatalmazást a Szövetségi Állandó Tanácstól (SZÁT). A tárgyaló csapatot maga választja ki, de ennek mindenképpen tagjai lesznek az RMDSZ frakcióvezetői, a szövetség ügyvezető elnöke és a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) – az RMDSZ 120 tagú „miniparlamentjének" – az elnöke. Elmondta: bizalmatlansági indítvány szavazásával kapcsolatban a szövetség parlamenti frakciói hoznak döntést. Azt is megjegyezte azonban: ha szükségesnek látják, újabb SZÁT-ülést tartanak, vagy akár az SZKT ülését is összehívják.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!