Fotó: MiningWatch.ro
Jogerősen a civileknek adott igazat a Felsőcsertésre tervezett ciános aranybánya ellen folytatott perben a bíróság. Másodfokon is érvénytelenítette a bánya megnyitását lehetővé tevő térségi területrendezési tervet.
2019. szeptember 27., 14:462019. szeptember 27., 14:46
2019. szeptember 29., 16:402019. szeptember 29., 16:40
Másodfokon is érvénytelenítette a Kolozs megyei törvényszék a felsőcsertési bányaprojekt térségi területrendezési tervét (PUZ), és ezzel végképp meggátolta a térségben lévő arany és ezüst cianidos technológiával való kitermelését – adta hírül pénteki közleményében a projekt ellen küzdő Mining Watch civil szervezet.
miután idén januárban a környezetvédő civil szervezet keresete nyomán alapfokon már érvénytelenítette a Hunyad megyei Felsőcsertés (Certej) község térségi területrendezési tervét. Ez lehetővé tette volna a község térségében található arany és ezüst kibányászását. A kitermeléshez a tervek szerint évente 1653 tonna ciánt használtak volna.
A területrendezési tervet a kanadai többségi tőkével létrehozott Deva Gold SA. javaslatára fogadta el 2010-ben Felsőcsertés önkormányzata. A törvényszék megállapította, hogy a területrendezési terv alapját egy törvénytelenül kiállított környezetvédelmi engedély képezte.
A területrendezési terv azokat a helyi szabályozásokat tartalmazta, amelyek a telkek felhasználására vonatkoznak, a felszíni bánya, a zagytározók létrehozását és a feldolgozó üzem megépítését tették lehetővé. A felsőcsertési ciántechnológiás aranybányászatra készülő Deva Gold SA a kanadai Eldorado Gold és a román Minvest Deva társaság közös cége.
A román állami tulajdonban levő Minvest Deva húszszázalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban.
A beruházás 221 új munkahelyet teremtene. A toxikus nehézfémeket is tartalmazó több tízmillió tonnányi cianidos zagyot egy 169 és egy 70 méter magas gáttal rekesztenék el olyan völgyekben, amelyek alatt sűrűn lakott települések fekszenek.
A Felsőcsertésen átfolyó patak Déva határában ömlik a Marosba. Felsőcsertés lakóinak emlékében még elevenen él, hogy 1971 őszén a település melletti zagytározó átszakadt, és a szennyezett víz elöntötte a falut. A szerencsétlenség – melyről a Ceaușescu-diktatúra bukásáig beszélni sem volt szabad – 89 ember halálát okozta.
Újabb erdélyi ciánszennyezés veszélyére figyelmeztet Tőkés László EP-képviselő, aki szerint egy kanadai cég a Hunyad megyei Felsőcsertésen készül ciántechnológiával aranyat és ezüstöt bányászni, ám nem biztosította a pénzügyi garanciát.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
szóljon hozzá!