Nem emelnek tandíjat az egyetemek

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Módosítaná a felsőoktatási intézmények állami támogatását egy nemrég benyújtott kormányhatározat-tervezet, amely alapján az egyetemek nem az államilag támogatott helyek után, hanem úgynevezett grant-, vagyis ösztöndíjrendszerben kapnák a hozzájárulást. Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára a Krónika megkeresésére elmondta, eddig a felsőoktatási intézmények egyforma mértékben részesültek állami támogatásban, a tervezet szerint azonban a következő tanévtől az egyetemeken zajló programok minőségi mutatói, illetve rangsorolásuk alapján osztanák ki a hozzájárulást. Bár korábban felröppent a hír, hogy emiatt a felsőoktatási intézmények emelni fogják tandíjaikat, az illetékesek határozottan cáfolnak.

Nagy Orsolya

Kőrössy Andrea

2012. április 19., 07:352012. április 19., 07:35

Az egyetemek támogatása egyébként az eddigi 2500 lejről 4000 lejre emelkedne mindegyik tandíjmentes helyet betöltő hallgató esetében, az összeg pedig egy grantnak felelne meg. Az intézmények vezetősége ugyanakkor arról is dönthetne, hogy egy adott ösztöndíjat megosztanak több diák között, vagy teljes mértékben odaítélik egy hallgatónak. „A kormányhatározat-tervezet tulajdonképpen nyugati mintákat követ, és egyértelműen a minőségi oktatást ösztönzi. A felsőoktatás gyakorlatilag szolgáltatássá válna, a versenyben pedig az az egyetem élvezne előnyt, amely folyamatosan képes minőséget produkálni” – magyarázta lapunknak Király András.

BBTE: csökkenteni lehetne
a tandíjat

Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese szintén úgy véli, a tervezet pozitív változásokat hozhat, ugyanis a minőségi oktatást segítené elő. „A tanulmányi illetménynek nevezett támogatási érték növelésének köszönhetően akkor is minőségibb programok működtethetőek az egyetem keretében, ha csökken a diáklétszám. Emellett az is lényeges előnyökkel jár, hogy az egy hallgató után kapott támogatási értéket nem kötelező egy személyre költeni, így a diákoknak részfinanszírozást is biztosíthatnánk, csökkentve a tandíj értékét. Ezzel a hallgatók létszámát is növelhetjük, ha szükséges, a diákoknak pedig kevesebbet kell majd fizetniük a különböző karokon” – fejtette ki lapunknak a rektorhelyettes.

Mint mondta, az éves tandíjakat mindegyik karnak külön kell meghatároznia, a 2012–2013-as tanévre vonatkozó értékeket pedig májusig kell véglegesíteni, az egyetemen azonban minden bizonnyal nem lesznek lényeges változások ezzel kapcsolatban. A BBTE karain egyébként a tandíjak évi 2000 és 3000 lej között változnak.

Az új rendszer szabadságot ad
Koós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja is pozitívan értékeli a tervezetet. „Mindez azt jelenti, hogy az alapfinanszírozásunk nő, emellett nagyobb szabadságjogot kapunk arra, hogy ezt úgy költsük el, ahogy akarjuk. Ez az egyetem szemszögéből és az oktatásunk minőségét tekintve határozottan jó” – fogalmazott a dékán az Erdély Tv-nek nyilatkozva. Az árfekvés egyébként itt a BBTE-hez hasonló, a következő tanévben az egyetem színművészeti, bábművészeti, mozgásművészeti, rendező, illetve látványtervező szakán egy tanévre 3000 lejt kell fizetniük a tandíjköteles diákoknak, a teatrológia és zenetanár szakon 2000, az audiovizuális kommunikáció-multimédia szakos hallgatóknak pedig 2400 lejbe kerül egy egyetemi év.

Nem drágít a Sapientia
és a PKE sem

A tervezet nem vonatkozik egyelőre a két magyar tannyelvű felsőoktatási intézményre, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemre, ugyanis ezeket egyelőre csak a magyar állam finanszírozza. A román állam azzal utasítja vissza a pénzek folyósítását, hogy amúgy egyetlen magánkézben levő felsőoktatási intézményt sem támogatnak. Dávid László, a Sapientia rektora azonban korábban több ízben is hangsúlyozta, azért illetné meg az EMTE-t a román állami támogatás, mivel hiánypótló szakokon oktatnak magyar nyelven – máshol például nem nyílik lehetőség arra, hogy műszaki karon magyarul tanulhassanak a hallgatók.

Bár valószínűsíthető, hogy a következő tanévben sem biztosítanak számukra állami pénzeket, mind a Sapientia, mind pedig a PKE a tavalyi szinten tudja tartani a tandíjakat. A Sapientia honlapján már közzétette a 2012–2013-as tanévre vonatkozó tandíjait, amelyek 250 és 750 euró között változnak. A legmagasabb, 750 eurós összeget a Marosvásárhelyen található fordító és tolmács szak tandíjköteles hallgatóinak kell fizetniük, a marosvásárhelyi intézmény többi szakán egyébként 400 euróba kerül egy egyetemi év.

Az egyetem csíkszeredai karán mindegyik szakon évi 250 euró a tandíj, míg Kolozsváron a joghallgatóknak 450, a film- és fotóművészetet elsajátító diákoknak 350, a környezettudományt és nemzetközi kapcsolatokat tanuló hallgatóknak pedig 250 eurót kell fizetniük, ha tandíjköteles helyre kerülnek. Dávid László hangsúlyozta, a meghirdetett összegeken már biztosan nem változtatnak a következő tanévre nézve.

Nem emelkednek a tandíjak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen sem – tudtuk meg Sipos Emőke szóvivőtől. Az egyetem legtöbb szakán – turisztikán, menedzsmenten, filozófián, szociális munkás szakon, szociológián, valamint a nyelv és irodalom szakok esetében – egységes, évi 300 eurós a tandíj. Kivételt képez a két művészeti szak, illetve az újonnan induló bank és pénzügy szak. Ez utóbbin, illetve zene szakon évi 400, képzőművészeten pedig 450 eurót kell fizetniük a tandíjköteles hallgatóknak.

A szóvivő elmagyarázta: a művészeti kar szakjain különleges felszerelésre van szükség, a hallgatók hangszerekkel, illetve speciális szoftverekkel dolgoznak. A beiratkozási díj minden szakra ötven lej, a bejutóknak ezen felül 150 lejes beiskolázási költséget is ki kell fizetniük. Az elmúlt évekhez hasonlóan a tandíjas és tandíjmentes helyek között szabad az átjárás: ha valaki csak tandíjas helyre jut is be, tanulmányi eredményei alapján a következő évben átkerülhet költségtérítésesre, ugyanez fordítva is érvényes.

A Partiumi Keresztény Egyetem szakain egyébként idén ősszel a helyek mintegy 60 százaléka tandíjmentes lesz, a hallgatók ugyanakkor háromféle ösztöndíjat nyerhetnek el: érdem-, tanulmányi, illetve szociális ösztöndíjat.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón
2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület
2025. május 30., péntek

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ

Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ
2025. május 30., péntek

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki
2025. május 30., péntek

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán