2010. június 22., 10:152010. június 22., 10:15
A finanszírozási szerződést tegnap a sajtó jelenlétében írta alá Kiss József zágoni polgármester és Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója. A projekt értékéből 2,5 millió lejt az EU költségvetéséből, 396 ezer lejt az államkasszából fedeznek.
Zágon önrésze mindössze két százalék, a 61 ezer lej kifizetésében a megyei önkormányzat is támogatja a községházát. Kiss József elmondta, Zágon Háromszék egyik legnagyobb községe, a három iskolában összesen 720 magyar, román és roma diák tanul. A több mint száz esztendős Mikes Kelemen Iskola épületének teljes szerkezeti megerősítését, a tető cseréjét és 22 osztályterem felújítását végzik el a pályázati pénzből.
A projekt futamideje húsz hónap, de az elöljáró abban bízik, hogy jóval hamarabb sikerül befejezni. Elmondta: három éve dolgoznak a pályázaton, a községháza saját alkalmazottai állították össze, hetente küldték a kiegészítő dokumentumokat. „Nem hibáztatok senkit, de akkora volt a bürokrácia, hogy többször is közel jártunk ahhoz, hogy feladjuk” – mondta.
A lehívható pénzalap kétszeresére nyújtottak be pályázatokat a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez – közölte tegnap Simion Creţu igazgató. Június 18-áig összesen 857 projektet nyújtottak be 963,7 millió euró vissza nem térítendő támogatásra. Ebből eddig 116 pályázatra írták alá a finanszírozási szerződést, ami 174,2 millió euró támogatást jelent, a lehívható összeg 38,2 százalékát. További 55 projekt az előszerződés szakaszában van, ezekre 108 millió eurót adhatnak. Másik 99 projekt a tartaléklistára került, ezek 115,9 millió eurós támogatásról szólnak. Jelenleg 260 projekt áll értékelés alatt, míg 327-et visszautasítottak. Az igazgató szerint Kovászna megye a középmezőnyben helyezkedik el, 88 pályázatot nyújtottak be összesen 130 millió euróra. Simion Creţu, elismerte a régión belül a kisebb megyék gyakran hátrányos helyzetbe kerülnek, és úgy vélte, szakmai szempontból működőképes lehet az RMDSZ régió-átszervezési projektje . |
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.