A váradi Őssi negyedben levő gát környékén is életét vesztette egy fürdőző
Fotó: Bihar megyei katasztrófavédlemi felügyelőség
Négy fürdőző megfulladt, ötöt pedig eltűntnek nyilvánítottak hétfőn az ország területén – számolt be kedden a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
2023. július 18., 12:532023. július 18., 12:53
Közleményük szerint Nagyváradon egy járókelő jelezte délután a hatóságoknak a 112-es segélyhívó számon, hogy látott egy férfit eltűnni a Sebes-Körös vizében az Őssi negyedben levő gát környékén. A fürdőzőt egy órával később találták meg a tűzoltók a folyóban, átadták a mentősöknek, akik azonban nem tudták újraéleszteni.
és szintén holtan halásztak ki a Szeret–Bărăgan-csatorna vízéből egy férfit a tűzoltók Vrancea megyében. Egy negyedik fürdőzőt – szintén férfit – már vasárnap este búvárok kerestek a Iaşi megyei Stejarii településhez közeli tóban, és a hajnali órákban találtak rá a holttestére.
Az Agerpres által idézett tájékoztatás szerint az Olt megyei Giuvărăşti községben hétfő estétől keresnek a hatóságok két kiskorút az Oltban, akik délután fürdőzni indultak. Búvárok keresik azt a személyt is, aki a Bákó megyei Rekecsin községben zuhant vasárnap este a közeli tóhoz vezető csatornába.
Ezek mellett Botoşani és Galac megyében is eltűntnek nyilvánítottak egy-egy személyt, akiket utoljára a Prut, illetve a Szeret vizében láttak utoljára fürödni.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
szóljon hozzá!