2010. június 23., 09:082010. június 23., 09:08
Mint mondta, ezzel párhuzamosan több olyan eset is történt, amikor már későn értesítették az orvosokat. „Óriási lendületet vettek az öngyilkosságok, s ezeket csakis a gazdasági helyzet számlájára lehet írni. Nagy a kétségbeesettség” – fogalmazott Poştoacă.
Elmondása szerint az öngyilkosságba menekülők között valamennyi kor- és társadalmi osztály képviselői megtalálhatók. A legtöbben gyógyszer-túladagolással, kémiai vegyületek megivásával kívánnak véget vetni életüknek, mások felakasztják magukat.
A szakember elmondta, változatlanul Hargita és Kovászna megyében a legmagasabb az öngyilkosságok aránya, míg az országos ráta 13 százalékos, addig a két székely megyében eléri a 30 százalékot. Ez a számadat szerinte nagyjából megegyezik a Magyarországon regisztrálttal.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.