2010. április 16., 14:572010. április 16., 14:57
Uniós pénzből újíttatja fel a Fekete Sas-palota passzázsát a nagyváradi önkormányzat, amennyiben a Regionális Operatív Program pályázatán sikerül megnyernie a szükséges összeget, 702 ezer eurót. Az összeg a teljes költség 85 százalékát teszi ki, 13 százalékot az államkasszától várnak, a fennmaradó 2 százalék pedig a város önrésze. Az egy év alatt befejezendő munkálatok során a palota belső folyosójának kövezetét cserélnék ki, korszerűsítenék a csatorna- és villanyhálózatot, valamint mutatós díszkivilágítást kapna a passzázs. Az önrész összegéről csütörtöki rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács, hogy a pályázatot mielőbb benyújthassák.
A város főterének, a Szent László (Egyesülés) térnek már több mint száz éve dísze az épület. 1907 és 1908 között épült Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján, akiknek ez volt a fő művük. Eredetileg színház is működött benne, a tér felőli oldalon pedig kereskedelmi egységek és kávézók voltak. A határozathoz csatolt szakjelentésben Pafka Ernő építész azt írja, hogy a passzázs eredeti külalakjáról nem sokat tudni, a fennmaradt tervrajzokon ugyanis csak a bejáratok látszanak. Annyi bizonyos, hogy a passzázsban és a palota folyosóin, lépcsőházaiban és előtereiben egyedi díszítőelemeket építettek bele a fényezett csempedarabokból és egyéb anyagokból készült mozaikba.
Ezeknek a mását, illetve hasonlókat terveznek lerakni a nyitott folyosó padlójára, miután az elavult csatornarendszert kicserélték. Ez ugyanis nagyobb esőzésekkor nem bírja a terhelést, a tócsákban meggyűlő víz pedig a padozatnak sem tesz jót. Az ígéret szerint a tervezésnél a folyosók kanyarulatait és a kijáratokat is figyelembe veszik, és az eredeti díszítéshez hasonlóan különböző motívumokkal jelölik a fontosabb pontokat.
A passzázs saját díszkivilágítást is kap. Nemcsak a falak borulhatnak fénybe, hanem a bejáratnál található üvegmozaik is, amely a névadót, egy fekete sast ábrázol, emellett a város sétálóutcájához hasonlóan itt is a kövezetbe épített kis lámpák biztosítják majd a szórt fényt. A projektben szerepel a palota külső homlokzatainak a díszkivilágítása is. A városvezetőség szerint a passzázs felújításával – ahol szinte kizárólag szórakozóhelyek és gyorsétkezdék működnek –, jócskán megnőne a belváros turisztikai vonzereje.
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.
Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.
A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.
Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.
Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.