Fotó: A szerző felvétele
2009. június 16., 00:092009. június 16., 00:09
Böcskei Lászlót, a nagyváradi egyházmegye nemrég beiktatott püspökét Ilie Bolojan nagyváradi polgármester kérte fel: engedje át az önkormányzatnak az utóbbi években elhanyagolt parkot. Az egyházi elöljáró azzal a feltétellel engedett a kérésnek, hogy a városvezetőség vállalja a kert rendben tartását, őrzését, új padokat helyez ki, illetve az eddigi gyakorlatnak megfelelően éjszakára bezárja – ettől eltekintve a kert teljes mértékben közterületként, nyilvános pihenőparkként működik majd.
Miután Bolojan megköszönte a megértést és az együttműködést Böcskeinek, a püspök elmondta: úgy véli, a barokk palota kertje reprezentatív, turistacsalogató zöldövezet, ráadásul a város szívében van, a székesegyház és a püspöki palota pedig Nagyvárad leggyönyörűbb műemlék épületei közé tartoznak – így semmi akadályát nem látja annak, hogy a kert újra bekerüljön a köztudatba.
Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója elmondta, hogy a kertet a korabeli tervek alapján hozzák majd rendbe, a munka ősszel kezdődhet el.
Újságírói kérdésre – miszerint elődje, Tempfli József mutatott-e hajlandóságot a park ily módon való felhasználására a restitúciót követően, Böcskei azt válaszolta, hogy két különböző időszakról van szó. „Nagyon hálásak vagyunk Tempfli püspök úrnak azért, hogy rendíthetetlenül harcolt az egyház jogos tulajdonának visszaszerzéséért, de nem állhatunk meg itt” – fogalmazott az egyházi elöljáró.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.