Nagybányával keltek versenyre

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Szatmár megye – Fizetni is hajlandó a tanácselnök a Tarom-járatok megtartásáért. Heves tiltakozást váltott ki Szatmár megyében a román légitársaság vezetőségének múlt heti döntése, miszerint április elsejétől megszüntetné a Szatmárnémeti és Bukarest között közlekedő járatait.

Gazda Árpád

2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00

A Tarom kereskedelmi okokat hozott feldöntése indoklására, a szatmárijáratok felfüggesztésével egy időben aNagybánya és Bukarest közötti fuvarok számátakarja gyarapítani. A Szatmárnémeti és afőváros közti személyszállítástbonyolító gépeknek ugyan átlagosan többmint húsz utasa volt az utóbbi időben (több, mintfele a férőhelyek számának), viszont alégitársaság szerint ez nem indokolja a járatfenntartását, mivel az utasok jó részenagybányai, akik azokon a napokon veszik igénybe aszatmárnémeti járatokat, amikor a körülbelül40 kilométerre fekvő nagybányai reptérről nemindul gép. „Kértem a Szatmár megyeiképviselőket, hogy menjenek el arra a gyűlésre, amita légitársaság igazgatója tartott múltcsütörtökön, de egyikük sem volt ott –nyilatkozta a Krónikának Szabó István, aSzatmár Megyei Tanács elnöke. – A Máramarosmegyei képviselők viszont mind ott voltak, éslobbiztak a Tarom-járatokért.” Szabó most RaduBerceanu szállításügyi minisztertől kéri:győzze meg a Taromot arról, hogy érdemes megtartania ajáratokat.
„Nem tudtunk a légitársaságáltal tartott megbeszélésről sem én, sema képviselőtársaim, ezért nem vettünkrészt rajta – mondta Erdei D. István Szatmármegyei parlamenti képviselő. – Azért nem tudunkhatékonyan fellépni a repülőtér érdekében,mert sem a megyei tanács, sem a repülőtérvezetőtanácsa nem tájékoztat bennünket atervéről.”
Szabó István leszögezte,mindent megtesznek, hogy megmaradjanak a Tarom-járatok. „Acsütörtöki tanácsülésen döntünkmajd arról, hogy mit ajánlunk a légitársaságnak:vagy elengedjük számukra a reptéri bérletidíjat, vagy biztosítjuk, hogy minden járatukraelkeljen legalább 15 jegy – mondta a tanácselnök.– Ez azt jelenti, hogy ha nem lesz ennyi utas, a jegyárakkülönbözetét a tanács kifizeti. Éventetöbb, mint másfél millió lejbe kerül arepülőtér fenntartása, ehhez képest nemszámít soknak a Taromnak nyújtott kedvezmény.”A szatmárnémeti repülőtérről kétlégitársaság indít állandójáratokat: a Tarom Bukarestbe, a Carpatair pedig külföldre.Szatmárnémetiből jelenleg heti három alkalommalindul gép a fővárosba és vissza, az utóbbikét évben Nagyvárad érintésével.Korábban Nagybányán majd Marosvásárhelyenálltak meg a szatmárnémeti járatok, 1998és 2001 között pedig a Tarom Amerikába isindított innen gépeket. „A román légitársasággyakran változtatja az üzletpolitikáját,nem az első eset, hogy egy megyeszékhely belföldilégiforgalom nélkül marad – magyarázta aszatmárnémeti repülőtér igazgatója,Nicolae Fechete. – Most azzal kísérleteznek, hogycsak közvetlen járatokat indítanak, ezáltalkiküszöbölik azt a 20–25 perces késedelmet,ami az közbeeső megállókkal jár.” Azigazgató beszámolt arról, hogy idénakarják befejezni a kifutók mentén elhelyezettvilágítótestek cseréjét, illetveépítenek egy cargoterminált a teherforgalomszámára, ahol az árut elraktározhatják,amíg a vámellenőrzés tart.

Babos Krisztina

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat