Visszafordult. A HiSky nagyváradi repülőjáratának az egyik hajtóműve hibásodott meg
Fotó: Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér
Motorhiba miatt vissza kellett fordulnia a HiSky légitársaság Bukarestből Nagyváradra tartó járatának hétfőn este.
2025. március 04., 08:572025. március 04., 08:57
Az Airbus A320-as repülő este 18 óta 47 perckor szállt fel Bukarestből, ám a pilóták néhány másodperc múlva észlelték, hogy a bal oldali hajtómű meghibásodott, ezért engedélyt kértek, hogy visszafordulhassanak.
Ennek nyomán 19 óra 05 perckor biztonságosan földet értek.
Az incidensben senki sem sérült meg.
Az értesülések szerint a gépen utazott Nagyvárad polgármestere, Florin Birta is.
Pedagógia profilú osztály indul idén ősszel a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZSUK). Popa Márta, a tanintézet igazgatója a Krónikának elmondta, az óvó-tanító szakon a „jövő iskolájának” elhivatott pedagógusait kívánják képezni.
Az Arad megyei Vingán kapták el a 29 és 52 éves férfit, akik ellen két hónapja nyomoztak, most pedig harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték őket.
Partnerséget köt az Arad megyei és az aradi önkormányzat annak érdekében, hogy közösen pályázzák meg a megyeszékhelyt Arad-Hegyaljával összekötő, több mint 30 kilométeres villamossínpálya felújítási munkálatainak költségeit.
Négy évvel ezelőtt összesen 650 ezüstpénzt találtak amatőr kincskeresők az újszentannai Avar-domb közelében, amelyet kiterjedtsége miatt a „Kárpátok Trójájaként” emlegetnek.
Pszichoaktív szerek birtoklása és az ezekkel való kereskedelem gyanújával helyezett előzetes letartóztatásba a kolozsvári törvényszék március elsején három személyt.
A meteorológusok előrejelzése szerint ezen a héten országszerte rendkívül meleg lesz, 18–20 Celsius-fokos regionális csúcsérték-átlagokkal, a jövő héttől kezdődően azonban ismét jelentős lehűlés következik, és csapadékosra fordul az időjárás.
Egy 48 éves Temes megyei nő előzetes letartóztatásba került, miután Ausztriában beszerzett halálos lőfegyvereket csempészett be Romániába, majd megpróbálta eladni őket. Cinkosa is volt a lőfegyver-bizniszben, akit hatósági felügyelet alá helyeztek.
Egy zalatnai férfi megfenyegette egy gyulafehérvári játékterem alkalmazottját, majd kirabolta, és távozott a bevétellel – közölte a Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Új kulturális látványossággal gazdagodott Szilágyballa: megnyitotta kapuit a Szőlőművelési és Borászati Múzeum.
Sikerült visszaszállítani Magyarországra a Fejedelmek aranya vándorkiállítás egy időre Marosvásárhelyen rekedt anyagát, azonban mindaddig, amíg nem módosítják a törvényeket, aligha lehet hasonló értékű kiállítási anyagot hozni Romániába.
szóljon hozzá!