MOGYE-rektor: otthon kell tanulni magyarul, nem az egyetemen

Szucher Ervin , MTI 2013. december 11., 14:57 utolsó módosítás: 2013. december 11., 17:31

FRISSÍTVE – Bírálta és a magyar közösség megsértésével vádolta szerdán az RMDSZ a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorát, aki előző nap kifejtette: a magyar fiataloknak otthon kell tanulniuk anyanyelvüket, a szakmát pedig románul kell elsajátítaniuk.

Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese közleményben ítélte el Leonard Azamfirei (képünkön) keddi nyilatkozatát, amelyben a rektor kifejtette, hogy „a magyar nyelv, kultúra és önazonosság megőrzését elsősorban otthon, a színházban és a könyvtárban kell biztosítani, és nem szakmai vonalon, hiszen a szakmát román nyelven kell megtanulni.”

Magyari szerint a rektor úgy állítja be a dolgokat, mintha a román felsőbbrendű nyelv lenne, szakmai képzésre alkalmasabb, mint a magyar, és ezzel megsértette a magyar közösséget. A főtitkár-helyettes szerint a rektor „a maga kicsinyes és csökevényes” gondolkodásmódját leplezi le nyilatkozatával. Hozzáteszi, a magyar nyelvnek része a tudományos, szakmai szókincs is, nem csak az, amit a magyarok a konyhában, a hálószobában vagy a színházban beszélnek.

Magyari Tivadar szerint a MOGYE rektora „bizarr, gyermeteg” nézetet vall a nemzeti közösségek identitásáról. Javasolta a jogvédő és diszkrimináció-ellenes szervezeteknek, hogy foglalkozzanak az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel, mert ezek is „a közösségi identitást kérdőjelezik meg”.

„Ha már a rektor a saját nézeteit szajkózza a MOGYE magyar részének helyzetéről, ne folytasson mellette félreérthető, sértő eszmefuttatásokat a nyelv szerepéről, mert belebukik. Ha neveltetése és hiányos emberismerete ilyenekre ösztönzi, tartsa meg ezeket az eszméket szűk körben, otthon, a színházban, a könyvtárban, de ott is magában, hogy ne zavarja az ott tartózkodókat” – olvasható a közleményben.

Leonard Azamfirei kijelentése a magyar pedagógustársadalmat, valamint az anyanyelvű oktatásért küzdő Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) tagjait is megdöbbentette. A civil szervezet elnöke, Kincses Ajtay Mária megmagyarázhatatlannak tartja, miként tud egy egyetemi tanár, aki ráadásul komoly hitéletet is él, ennyire durva lelkű, intoleráns ember lenni.

A nyugalmazott oktató egyenesen nyelvi genocídiumnak tartja a rektor magyar nyelvhasználattal kapcsolatos eszmefuttatását. „A rektor, aki tudtommal egyben prédikátor is, olyan ember, akinek a szavaiból ifjak, középkorúak és idősek, diákok és hívek táplálkoznak. Egy ilyen embernek nem szabadna így beszélnie; neki a megbékélést kellene hirdetnie, hisz a nép olyan, mint a harang: ha kitépik a nyelvét, elnémul” – mondta el lapunknak Kincses Ajtay Mária.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
2 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat