2012. február 09., 10:402012. február 09., 10:40
Az egyetem vezetője Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ „politikai alku” tárgyává tette a romániai kormányalakítási tárgyalások során az egyetem magyar tagozatának megalapítását.
A tagozat létrehozását ellenzi az egyetem román többségű szenátusa, amely több mint fél éve nem hajlandó eleget tenni a román oktatási minisztérium felszólításának a magyar tagozat megalapítása ügyében.
A rektor azt állítja: Szabó Béla nőgyógyász, aki az egyetem dékánhelyettese, az utóbbi időben többnyire a magyar tagozat megalapításának ügyével volt elfoglalva, és Copotoiu szerint emiatt elmulasztotta idejében összeállítani a bábaképző szak engedélyének meghosszabbításához szükséges iratcsomót. Hozzátette: a munka törvénykönyve szerint a szankció a munkaszerződés felbontását is jelentheti. Rámutatott: ezt nem tette meg, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ezt a legsúlyosabb szankciót is alkalmazza.
Schmitt Pál államfő január végén adományozta Szabó Bélának a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés elősegítéséért és annak jövőjéért folytatott tevékenysége elismeréseként.
A Mediafax szerint a rektor a külföldi „nyomásgyakorlást” is sérelmezte, és példaként említette a magyarországi egyetemektől kapott leveleket, valamint Magyarország bukaresti nagykövetének látogatását. Tavaly több magyarországi orvosi egyetem felajánlotta segítségét, hogy hajlandó kisegíteni oktatókkal a magyar nyelvű oktatást a marosvásárhelyi intézményben addig, amíg a tervezett magyar tagozat teljesíti az akkreditációhoz szükséges feltételeket.
Jelenleg állóháború folyik az egyetem és az oktatási minisztérium között, miután a szaktárca nem hagyta jóvá az egyetem chartáját. Ez a dokumentum ugyanis nem teljesíti a multikulturális egyetemek esetében az oktatási törvény által előírt követelményeket.
A rektor bejelentette, hogy a charta jóváhagyásának megtagadása miatt bepereli a minisztériumot, és készek nemzetközi bírósághoz is fordulni, mert úgy vélik, a kormány megszegi az alkotmány által szavatolt egyetemi autonómiát.
Az egyetemen egyébként folyamatban vannak a választások, amelyektől a magyar oktatók és diákok távol maradtak az önálló magyar intézetek elutasítása elleni tiltakozásként.
Az RMDSZ kormányhatározat elfogadása révén tartja lehetségesnek a magyar tagozat megalapítását.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.