Módosítanák a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út nyomvonalát a vállalkozók

•  Fotó: Facebook/Ilie Bolojan

Fotó: Facebook/Ilie Bolojan

Módosítanák a Nagyvárad és Arad közé tervezett gyorsforgalmi út nyomvonalát az aradi vállalkozók, akik azt kérik, hogy az expresszút a már meglévő beruházásaikat is vegye figyelembe.

Krónika

2022. június 06., 18:142022. június 06., 18:14

2022. június 06., 18:162022. június 06., 18:16

Az aradi üzletemberek kérését az Arad megyei önkormányzat is támogatja, derült ki a hétfői találkozón, amelyen az Arad megyei befektetők és hatóságok képviselői, illetve a műszaki tervet készítő csapat tagjai vettek részt. Az Agerpres hírügynökség közlése szerint a kérés elsősorban Sofronya–Kürtös térségére vonatkozik.

Az üzletemberek azt kérték, hogy a műszaki terv elkészítésekor vegyék figyelembe a már meglévő beruházásaikat, hogy a cégek könnyen rá tudjanak kapcsolódni az új gyorsforgalmi útra.

Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök hangsúlyozta, hogy a beruházásnak az aradi logisztikai központokhoz kell igazodni, ennek megfelelően kell tervezni, hiszen nem öt-tíz évre, sokkal hosszabb időszakra szól. Elmondta, Sofronya–Kürtös térségében már több tízmillió eurós projekt valósult meg és újakat is terveznek.

Egy kisjenői üzletember eközben arra figyelmeztetett, hogy az út épp egy olyan területén haladna át, melyen a vállalkozását tervezi bővíteni. Rámutatott, egy 35 millió eurós új beruházásról van szó, mely 200 munkahelyet létesítene.

A Nagyváradot Araddal összekötő, 119 kilométer hosszú gyorsforgalmi út négysávos lenne és a magyarországi autópálya-hálózattal is összekötnék.

Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az Arad megyei szakaszon már befejezték a geológiai mintavételt, most Bihar megyében, Gyapjú és Nagyszalonta között dolgoznak.

A bihari tanácselnök szeretné, ha augusztus végére elkészülne a megvalósíthatósági tanulmány. Szerinte az új úton 2026 végétől–2027 elejétől kezdődően lehet majd közlekedni.

korábban írtuk

Érik a megállapodás: Szalontától délre kötnék össze a magyar M44-est a tervezett Arad–Várad-gyorsforgalmival
Érik a megállapodás: Szalontától délre kötnék össze a magyar M44-est a tervezett Arad–Várad-gyorsforgalmival

Elkészülhet októberre a megállapodás az M44-es gyorsforgalmi út meghosszabbításáról és összeköttetéséről a tervezett romániai gyorsforgalmi úttal. A megállapodást kétoldalú kormányülésen írják majd alá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet