2012. június 28., 09:512012. június 28., 09:51
Az önkormányzati képviselők szavazhatnak majd arról, hogy a városvezetés által felvázolt megoldást fogadják el, amelynek értelmében a jelenlegi távfűtéses rendszeren lévő fogyasztók több mint ötven százalékát kiskazán vásárlására „kényszerítenék”, vagy kidolgoznak egy alternatív megoldást. A két órakor kezdődő ülés elvileg nyilvános, így részt vehetnek rajta azok is, akik több mint két hete a kályhán kénytelenek vizet melegíteni a mindennapi tisztálkodáshoz.
Az egyik közösségi portálon egyébként egyre többen jelzik, hogy részt vennének a ma délután 15 órára meghirdetett villámcsődületen, amelyen a marosvásárhelyiek melegvizet „kérnek” a polgármesteri hivataltól. „Sétáljunk el mindannyian a polgármesteri hivatal előtt, és tegyünk le a lépcsőre egy pillepalacknyi vizet. Vegye észre a városvezetés, hogy mi szeretnénk civilizált körülmények között élni” – olvasható a felhívásban.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.