2010. június 03., 08:252010. június 03., 08:25
A csíkszépvízi Templom utcában a bejárat melletti régi csengettyűt is felújítják, míg Csíkszentgyörgyön három régi kaput korszerűsítenek. A műemlékvédők listáján további csíki falvak szerepelek, de idén gyergyószéki porták is sorra kerülnek. A csíkszentgyörgyi kapu, melynek felújítása a napokban elkezdődik 1775-ben készült, ez Székelyföld legrégibb, jelenleg is eredeti helyén álló székely kapuja. A második legöregebb portát 1799-ben faragták ki, és Csíkszépvízen található.
A Hargita megyei önkormányzat idén is támogatja a székely kapuk felújítását, májusi ülésén idénre 20 ezer lej tagsági díjat szavazott meg a célra. A Székelykapu-program keretében tavaly öt udvarhelyszéki kaput újítottak fel. Borboly Csaba tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a program nemcsak a műemlék kapuk restaurálását teszi lehetővé, hanem műemlék porták is részesülhetnek a támogatásban. Hangsúlyozta: a székely kapuk Székelyföld kulturális örökségének részét képezik, hozzátartoznak a települések építészeti arculatához, népi építészeti együttesnek, épített örökségnek tekintendők, s bár magántulajdonban vannak, közösségi értéket képviselnek. Megőrzésük csak úgy lehetséges, ha a kapuvédelmet közösségi érdekké teszik.
Mint ismeretes, a Hargita Megyei Tanács tavaly júliusban indította el a Székelykapu-programot, melynek keretében megrongálódott, illetve elöregedett portákat renoválnak. A szakemberek és kapufaragók elsőként egy máréfalvi portát újítottak fel. A programban a Kőlik Hagyományőrző és Művelődési Egyesület is szerepet vállalt, mely 1992-től foglalkozik a környék székely kapuival, és 2002 óta 28 kaput újított fel. Székelyföldön még létezik a kapufaragó és felújító mesterség, ezért nem nehéz szakembereket találni a porták renoválására. Egy kapu felújítása két hónapot vesz igénybe öt-hat ember bevonásával. A tervek szerint a program Kovászna megyében is elindul.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.