Fotó: Rostás Szabolcs
Megszakítja együttműködését a kolozsvári Terra Fan taxitársaság azzal a bérfuvarozóval, aki nemzetisége miatt trágár szavak kíséretében kitessékelt egy magyar nőt a kocsijából. Vasile Inovan, a cég vezetője a Krónikán keresztül kért elnézést a szerinte is égbekiáltó incidensért. Megengedhetetlennek nevezte a történteket Emil Boc polgármester, előrebocsátva: ha megismétlődne az eset, felfüggeszthetik a „bozgorozásért” 500 lejre megbírságolt taxis engedélyét is. Lapunknak a kárvallott számolt be az incidensről.
2023. március 02., 15:292023. március 02., 15:29
2023. március 02., 16:392023. március 02., 16:39
A magyarellenes hőzöngés jellemezte funári időket idéző eset borzolja a kedélyeket a kincses városban, azzal a különbséggel, hogy ezúttal Kolozsvár jelenlegi polgármestere is elítélte a történteket. Kerekes Margit április 28-án, kedden meglátogatta a lányát és a kisunokáját, majd este hazaindult. Autóbusszal a Csillagvizsgáló (Observatorului) utca derekáig ért, és mivel már későre járt, úgy gondolta, taxival megy a Hajnal negyedi Duiliu Zamfirescu utcában található lakásához.
A sofőr idegesen azt válaszolta, hogy ilyen nevű utcáról nem hallott. ,,Mondtam, hogy nincs semmi gond, segítek, hogy odataláljon. Elmagyaráztam, ahogy tudtam, milyen utcákon jut el hozzánk. A beszédemen viszont érződött, hogy magyar vagyok, és valószínűleg ez dühítette fel. Trágár szavakkal rám rivallt, hogy szálljak ki a kocsiból, mert nem visz sehova” – idézte fel a Krónikának a történteket az 58 éves Kerekes Margit. Aki a sofőr viselkedésétől megijedt, azonnal kiszállt a Terra Fan taxitársaság jelzéseivel ellátott kocsiból. A járdán elővette a mobiltelefonját és lefényképezte a járművet.
Hogy mégse menjen haza gyalog, felhívott egy másik taxitársaságot, a Novát, ahol a diszpécser azt mondta, négy percen belül érkezik a kocsi. Közben a Terra Fan-taxiba beült egy másik ügyfél. A sofőr indulni készült, előbb azonban letekerte az ablakot, és kiszólt Kerekes Margitnak: „Tudd meg, hogy bozgor nőket soha nem szállítok”. (A hazátlant jelentő „bozgor” kifejezéssel gyalázzák a soviniszta románok a magyarokat). „A korábbi modortalanságát még elnéztem volna, de ez a kiszólása annyira felháborító volt, hogy amint a másik taxival hazaértem, megírtam a Facebook-oldalamon a velem történteket, hogy mások is okuljanak belőle” – nyilatkozta portálunknak Kerekes Margit, aki egy kolozsvári idősek otthonában dolgozik.
A durván elutasított utas által készített felvétel a magyarellenes taxisról és autójáról
Fotó: Kerekes Margit
A kárvallott bejegyzése felkerült a kolozsvári taxitársaságok szolgáltatásait értékelő közösségi oldalra is, ahol az esetleges panaszokat is jelezni lehet, ez alapján pedig megírta a felháborító esetet a Știri de Cluj helyi portál. A cikk alapján a kolozsvári helyi rendőrség hivatalból eljárást indított, azonosította a taxisofőrt, akit szerdán a 2003/38-as számú, a bérfuvarozást szabályozó törvény alapján 500 lejes pénzbüntetéssel sújtott. A kolozsvári polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség egyúttal közölte: amennyiben a bérfuvarozót további kihágás elkövetésén érik a taxiszolgáltatás során, javasolni fogják a taxis engedélye egytől három hónapig terjedő felfüggesztését.
Elítéli a történteket a Terra Fan taxitársaság
„Ez rendkívül sajnálatos, égbekiáltó eset, amit nem tolerálunk” – szögezte le a kolozsvári Terra Fan taxitársaság ügyvezetője csütörtökön a Krónikának, amikor a történtekre reagáltattuk. Vasile Inovan lapunknak felidézte, amikor nyilvánosságot kapott az ügy, ő maga kérte számon a taxisofőrön a magyarellenes kirohanást, és felszólította, jelentkezzen a helyi rendőrségen, amely már elindította az eljárást. A korábban maga is taxizással foglalkozó cégvezető bevallotta, „problémás” bérfuvarozóról van szó, akivel kapcsolatban már korábban felmerültek fegyelmi és szakmai kihágások, például mert visszautasított rövid fuvarokat, emiatt már többször figyelmeztetésben részesült.
Fotó: Rostás Szabolcs
„Rendkívül sajnálom a történteket, és bár a taxis nem a mi cégünk alkalmazottja, hanem egyéni vállalkozóként nyújt szolgáltatást, nem bújok az ujjam mögé, hanem megteszem a szükséges intézkedéseket. Már csak azért is, mert a gépkocsin a mi cégünk logója szerepel. Megszakítjuk az együttműködésünket ezzel a személlyel, aki a továbbiakban nem részesül taxitársaságunk diszpécserszolgálatában” – jelentette ki a Krónikának a kolozsvári taxis kamara elnöki tisztségét is betöltő Vasile Inovan, hozzátéve, tisztában van vele, hogy jelentős presztízsveszteséget kénytelen elszenvedni a társaság a történtek miatt.
Lapunk megkérdezte a cégvezetőt, gondoltak-e arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a nemzetisége okán megsértett hölggyel, és elnézést kérjenek tőle. „Igen, de még nem volt időm erre, hűléssel is bajlódom. Ezúton kérek azonban bocsánatot az ügyféltől és mindenkitől a rendkívül sajnálatos eset miatt, és azt kívánom, hogy senkinek ne legyen része hasonló kellemetlen eseményben taxis utazás során Kolozsváron” – jelentette ki a Terra Fan taxitársaság ügyvezetője.
Emil Boc: ez megengedhetetlen
Megszólalt az ügyben csütörtökön Emil Boc, és határozottan elítélte a történteket. Kolozsvár polgármestere egy helyi rádiócsatornának nyilatkozva elmondta, elszigetelt esetről van szó, a taxisofőr gesztusa nem vetíthető ki a városban tevékenykedő valamennyi bérfuvarozóra. „Elszigetelt esetről van szó, amit nem tolerálok, nem fogadok el, éppen ezért 500 lejes büntetést róttunk ki a sofőrre. Ha még egyszer ilyesmire vetemedik, megvonjuk tőle vagy felfüggesztjük a fuvarozói engedélyét” – szögezte le Emil Boc, megengedhetetlennek nevezve a történteket.
A liberális elöljáró közölte, a tolerancia olyan elv, amire valamennyi kolozsvári polgárnak törekednie kell, szerinte ugyanis Kolozsvárt a multikulturalitás tett azzá, ami. Boc leszögezte, már csak azért sem szabad tolerálni a hasonló eseteket, mivel ezek szőnyeg alá söprése interetnikai konfliktusokhoz, háborúhoz vezethetnek.
„Minden egyes nap ápolnunk kell a biztonságérzetet, annak a megértetését, hogy mindenkinek helye van ebben a városban, amely éppen ezért olyan napjainkban. Nem szabad tolerálni ezeket a gesztusokat, ez a város európai dimenzióval bír” – húzta alá a polgármester.
A kincses városban szórványosan az elmúlt években is előfordult, hogy magyar nemzetisége miatt diszkrimináltak embereket. 2016-ban a kolozsvári gyerekklinikán egy háromszéki kislányt sértegetett hiányos román nyelvtudása miatt az ügyeletes orvos, az eset nyomán a szakembert és a kórházat is megbírságolták. Két évvel ezelőtt a FANY személyszállító társaság egyik sofőrje kikelt magyarul beszélő utasai ellen, megtiltva nekik, hogy anyanyelvükön beszéljenek a járművön.
Megtiltotta, hogy magyarul beszéljenek az általa vezetett autóbuszon a Fany busztársaság Kolozsvár–Kisfenes (Finișel) között közlekedő járatának sofőrje – panaszolta el a Krónikának egy felháborodott magyarfenesi lakos.
Nem idegengyűlölet lapult alkalmazottai megnyilvánulásai mögött a FANY személyszállító társaság szerint, amely ezzel együtt fegyelmi kivizsgálást indít dolgozói ellen, miután a Krónika megírta, hogy egyik sofőrjük kikelt magyarul beszélő utasai ellen. A lapunk által feltárt incidens nyomán hivatalos eljárás is várható a d
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!