Raluca Turcan a Batthyáneum megmentésével büszkélkedik
Fotó: Facebook/Raluca Turcan
Meg lett mentve a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár – közölte a román művelődési miniszter. Raluca Turcan „Románia történelme valódi lapjának” nevezte a Batthyáneumot, a legnagyobb értékű államosított tulajdont, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakérnek a román államtól.
2024. október 12., 13:022024. október 12., 13:02
A liberális politikus pénteken Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Batthyáneum ügyében lezárták a tervezési folyamat szerződését övező eljárást, mely a műemlék könyvtárépület megerősítését, restaurálását és hasznosítását célozza.
„Egyedi, kiemelt fontosságú történelmi műemlékről beszélünk, melyet 1798-ban alapított Batthyány Ignác római katolikus püspök – írta Turcan, magyar ékezeteket is használva román nyelvű bejegyzésében. – A trinitárius rend volt kolostorában található Batthyáneum könyvtár a romániai kulturális örökség tartóoszlopa, mely értékes gyűjteményeknek és csillagvizsgálónak ad otthont.” Majd egy román zászlós szimbólum után a következőt írta:
A bukaresti művelődési miniszter azzal zárta bejegyzését, hogy bár a szaktárca „szerény” anyagi forrásokkal rendelkezik, sok-sok munkával és tettel bizonyítja elkötelezettségét a Románia kulturális identitása szempontjából nagy jelentőségű történelmi műemlékek megőrzése és népszerűsítése iránt.
Bár a bejelentés nem szolgál sok konkrétummal, határidővel, forrásmegjelöléssel a restaurálási munkálatok ügyében tett erőfeszítések gyakorlati állásáról, köztudott, hogy Raluca Turcan idén februárban bejelentette:
A Batthyáneum restitúcióját 2021 májusában jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság
Fotó: Facebook/Raluca Turcan
A tárcavezető elmondta: a román örökségvédelmi intézetnek folyósított kölcsönnel az európai pénzintézet romániai személyiségek emlékházának felújítását támogatja. „Gyulafehérváron egy kivételes kulturális létesítményt, a Batthyáneum könyvtárat finanszírozzuk” – mondta Turcan. Hozzátette: a támogatás összege – amennyiben sikerül megegyezni – 16 millió euró körüli volna.
Az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának támogatásával újítaná fel a gyulafehérvári Batthyáneumot a román művelődési tárca – jelentette be Raluca Turcan művelődési miniszter szombaton Gyulafehérváron.
Aztán májusban bejelentette: kiírták a versenytárgyalást a tervezésre és műszaki asszisztensi teendők biztosítására a műszaki-gazdasági dokumentáció összeállítása érdekében. A licitet nemzetközi szinten hirdették meg. Mint ismeretes,
1998-ban a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el a visszaszolgáltatásáról, ezt azonban nem hajtották végre. A későbbi kormányok a könyvtárt alapító Batthyány Ignác püspök (élt 1741–1798 között) végrendeletére hivatkozva úgy vélték, hogy a román állam is jogot formálhat a gyűjteményre.
A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot tartalmazó könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 2002-ben 25 millió dollárra biztosították, amikor rövid időre Németországba szállították. A kincs tavaly felkerült az UNESCO világörökségi listájára.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!