Fotó: Bíró Blanka
Minden jel arra utal, hogy csalódniuk kell azoknak, akik a Dan Air most induló légitársaságtól várták, hogy „lerövidíti az utat” Brassó és ezzel együtt a Székelyföld és Budapest között, a mézesmadzag elhúzása és a konkrét jegyértékesítés elindítása után most arról szólnak a hírek, hogy – a milánói járattal egyetemben – a cég töröli kínálatából a budapesti járatot is. Hivatalos megerősítés nem érkezett, de tény, hogy a légitársaság honlapján sem júniusra, sem júliusra nem lehet repülőjegyet vásárolni.
2023. május 11., 13:222023. május 11., 13:22
A milánói és a budapesti járatok törlését a légi közlekedési hírekről gyakorta első kézből értesülő Boardingpass.ro portál jelentette be. A minap arról számoltak be, hogy a jegyértékesítések alakulása nyomán a Dan Air heti egyről kettőre növeli a Nürnbergbe és Münchenbe tartó járatai számát, de ezzel egyidőben törli a milánói és a budapesti járatokat.
A légitársaság hivatalosan nem jelentette be még sem a németországi járatok számának növelését, sem a két járat törlését. Tény viszont, hogy a légitársaság honlapján sem júniusra, sem júliusra nem lehet repülőjegyet vásárolni, az új nürnbergi és müncheni járatokra pedig már elkezdődött a jegyértékesítés.
Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov
A My Tex brassói hírportálnak a járatok törléséről hírt adó cikkének Facebook-megosztása alatt hemzsegnek az elégedetlenek kommentjei.
„Két menettérti jegyet vásároltam a Brassó–Budapest-járatra nagyjából egy hónapja, és most a sajtóból értesültem, hogy törölték a járatot.
– írta az egyik kommentelő. Egy másik, hasonlóképpen pórul járt hozzászóló is azt rója fel, hogy nem kapott semmiféle értesítést, ráadásul a Dan Air illetékesei nem válaszolnak az e-mailekre, telefonszámuk, irodájuk címe nincs feltüntetve weboldalukon. Ő is a fogyasztóvédelemhez készül fordulni.
A Dan Air már az első hónapban több mint egymillió euró értékben adott el jegyeket a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér járataira.
Mint ismeretes, a Dan Air az első légitársaság, amely bejelentette, hogy menetrend szerinti járatokat fog üzemeltetni a várakozások szerint június 15-én megnyíló brassói repülőtérről. A járatok törlése már azért is meglepő hír, mivel a BizBrașov helyi portál május elsején arról adott hírt, hogy a cég honlapjának elindítása óta eltelt első hónapban pedig már egymillió eurós jegyeladást ért el. Információik szerint pedig a legnépszerűbb célállomásnak London, Barcelona és Budapest bizonyult.
Miután hivatalossá vált, hogy a román Dan Air légitársaság nyolc külföldi légikikötőbe is indít járatokat a várhatóan június 15-én nyíló Brassó–Vidombák Nemzetközi repülőtérről, kiszivárogtak az első jegyárak is.
Szobrot állítanak Kabos Endre nagyváradi születésű kardvívó olimpiai bajnoknak szülővárosában – közölte szerdán a nagyváradi polgármesteri hivatal.
Elővigyázatosságra intik a természetjárókat, sziklamászókat a Bihar megyei hegyi- és barlangi mentők.
A 20. század elején az első magyar autógyár, az aradi MARTA üzemeiben előállított emeletes autóbusz hasonmása jövőre kerül forgalomba Aradon, és városnézésre használhatják majd a helyi lakosok és a turisták.
NATO-szabványoknak feleltetnek meg egy Erdélyben gyártott gépkarabélyt, amely a hírhedt Kalasnyikovok mintájára készült. A kudzsiri fegyvergyárban 2021 óta dolgoznak egy új gépkarabélyon, jelenleg az ipari prototípust finomhangolják.
Hamarosan befejeződnek a belényesi körgyűrű kivitelezésének munkálatai. Jelenleg az utolsó útburkolati jeleket festik fel, valamint felszerelik a jelzőtáblákat és a védőkorlátokat – tájékoztatott a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
A brassói Áprily Lajos Főgimnázium vezetőségének nem volt tudomása a nemi erőszak gyanújával augusztusban újraindított nyomozásról, a tavalyi büntetőeljárás kezdetéről és lezárásról sem értesítették őket – állítja a Krónikának a tanintézet igazgatója.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
Ecuadori fagyasztott gyümölcsbe rejtett kokaint találtak a nagylaki országúti határátkelőn a hatóságok, egy 33 és egy 36 éves férfit nemzetközi kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek.
A Kovászna megyei vadásztársaságok 53 medve kilövésére adtak be kérelmet az idénre megszabott 54-es kvótából, és mindegyik kérelmet jóváhagyták – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus. A megyében jelenleg mintegy 2000 medve él.
Tizennégy éves fiút támadott meg egy medve kedden Argeș megyében, a Transzfogarasi hegyi út közelében – írta az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro. A Transzfogarason rengeteg a ragadozó.
szóljon hozzá!