Még nem tisztázódott, tettlegesség vagy lejáratás: elnyúlt a nyomozás Parászka Boróka és Kiss Dénes rádiós ügyében

Még nem tisztázódott, tettlegesség vagy lejáratás: elnyúlt a nyomozás Parászka Boróka és Kiss Dénes rádiós ügyében

A rádió főszerkesztője fegyelmi eljárást akart indítani kollégai ellen, de kezdeményezését bukaresti felettesei elutasították

Fotó: Marosvásárhelyi Rádió/Facebook

Helyben topognak a nyomozó hatóságok a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa között két évvel ezelőtt történt incidens körülményeinek tisztázása kapcsán. Az időhúzás az egymással szemben álló feleket is megviseli, hisz Parászka Boróka és Kiss Dénes egyaránt mielőbbi igazságtételre számított. A rendőrség szerint hamarosan pontot tesznek a vizsgálat végére.

Szucher Ervin

2022. június 27., 14:342022. június 27., 14:34

Rendkívül körülményesen halad a nyomozás az egyik fél szerint tettlegességig fajuló ügyben, amely 2020 tavaszán robbant ki a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének két munkatársa között. Szóvivőjén keresztül a Maros megyei rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére azt ígérte, hogy mielőbb pontot tesz az ankét végére. „Azt nem tudnám megmondani, hogy miként, csak azt, hogy a kollégáim megígérték, hamarosan lezárják az ügyet” – állítja Alexandra Petrovici, az intézmény sajtósa.

Emlékeztetőül: 2020 tavaszán Parászka Boróka újságíró Facebook-oldalán arról számolt be, hogy április elején „polgári, értelmiségi, keresztény, védett környezetben atrocitás érte”, majd a nyomozó hatóságokhoz fordult.

A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa nem említett sem nevet, sem helyszínt; az intézmény vezetőségéhez eljuttatott beadványában azonban kollégáját, Kiss Dénest vele szemben elkövetett fizikai agresszió elkövetőjeként nevezte meg. Parászka a zúzódást alátámasztó fényképpel erősítette állítását, Kiss viszont azt mondta, hogy a sérülést nem a kettőjük vitája közben szerezte. Ráadásul azt állította, hogy éppenséggel a kolléganője volt az, aki hisztérikus kirohanása alatt őt meglökdöste, és trágár szavakkal illette.

Galéria

Parászka Boróka két évvel ezelőtt posztolt fotót véraláfutásos karjáról

Fotó: Parászka Boróka/Facebook

Két év helyben topogás

Parászka Boróka akkor arról is beszélt, hogy zaklatása hét évvel azelőtt kezdődött. Kiss Dénes viszont mindmáig elutasítja a zaklatási vádat, a konfliktus kirobbanásának időpontjával viszont egyetért. „Én voltam az, aki a Kultúrpresszó szerkesztőjeként a Marosvásárhelyi Rádióhoz hívtam őt – a műsor erősítése végett. Rövid idő alatt azonban kiderült, hogy Boróka bizonyos emberek lejáratására, manipulálásra, diverziókeltésre használja a mikrofon kínálta nyilvánosságot” – tért ki az annak idején a Krónikában is feltárt összekülönbözés okára Kiss Dénes. A tapasztalt rádiós elmondta, a közszolgálati intézmény 2014-től szóban és írásban egyaránt számos panaszt kapott kolléganője részrehajló ténykedése miatt, amit a munkatársak jeleztek Szász Attila főszerkesztőnek.

Idézet
„Arra kértük Szász Attilát, üljünk le, és tisztázzuk a szakmai gondokat. Kérésünk süket fülekre talált. Ezek után a szakszervezet vette kézbe az ügyet, a 18 belső munkatárs közül 15-en írtuk alá azt a levelet, amelyben szakmai kifogásainkat soroltuk fel az akkor még külsős Parászka Boróka ellen”

– pörgette vissza a történteket Kiss Dénes. Amint 2020-ban megírtuk, azt sem rejtette véka alá, hogy ő volt a kezdeményező, mivel – olyanként, aki a rádióhoz hívta Parászkát – felelősnek érezte magát a kolléganője miatt.

korábban írtuk

Marosvásárhelyi stúdióbotrány: a rendőrséghez fordult a rádió vezetősége a Parászka-ügyben
Marosvásárhelyi stúdióbotrány: a rendőrséghez fordult a rádió vezetősége a Parászka-ügyben

Rendőrségi feljelentést készül tenni a másik ellen a Marosvásárhelyi Rádió két, egymással konfliktusba keveredett szerkesztője. Munkáltatójuk már megtette a lépést, és a nyomozó hatóságokhoz fordult az igazság kiderítése érdekében.

Az 1958 óta sugárzó területi rádióadó történetében egyedülálló konfliktus kicsúcsosodása óta eltelt bő két esztendő alatt a két kolléga közti viszony mit sem változott: Parászka Boróka és Kiss Dénes egyaránt kitart eredeti álláspontja és igaza mellett. Előbbi egy hosszú évek óta tartó munkahelyi zaklatás áldozatának tartja magát, míg Kiss egy „karaktergyilkossági merénylet” túlélőjének.

Kérdésünkre, hogy azóta sem sikerült-e leülni, higgadtan megbeszélni a történteket, esetleg kibékülni, a válasz mindkét részről negatív volt.

Kiderült, hogy bár ugyanannál az intézménynél, ugyanabban az épületben dolgoznak, Parászka és Kiss nem csak a pandémia ideje alatt, de később sem találkozott egymással. Ez nagyrészt a vezetőség által megszabott munkarendnek és a távmunka lehetőségének tudható be, ugyanakkor a két rádiós nem is kereste egymás társaságát.

Galéria

Parászka Boróka

Fotó: Facebook/Parászka Boróka

A vélelmezett agresszor nevezte meg a szemtanút

Ugyanakkor úgy tűnik, a nyomozó hatóságok ráérős munkája sem segít az igazság mielőbbi kiderítésében. „Közben még volt egy zaklatási ügyem, azt polgári úton rendeztem, és alapfokon már ítélet született. Ezzel meg topogunk egy helyben” – nehezményezi Parászka Boróka. Aki arról is beszélt lapunknak, hogy kimondottan örülne, ha az ügyészség a végére járna a történteknek, hiszen számára óriási lelki terhet jelent ez az ügy. A nyomozás érthetetlen elnyúlását kifogásolja Kiss Dénes is.

Ő a múlt év április 29-én a Facebookon kérte számon, hogy a sértett fél, azaz kolléganője miért nem eszközölt ki rendes rendőrségi helyszínelést és szemtanú-meghallgatást. Ugyanakkor arról írt, hogy Parászka csupán „feljelentősdit játszik”.

„Egy év csend után már másnap felhívott egy rendőr, és arra kért, hogy menjek majd be vallomást tenni, illetve adjam meg a feljelentésben megjelölt két tanú elérhetőségét. Rögtön kiderült, hogy a Parászka feljelentésében tanúként megnevezett másik két személy közül egyik sem tartózkodott a helyszínen. Magyarán: nem tanúk!” – állapította meg Kiss Dénes. Szerinte mindez arra következtet, hogy a munkatársa nem tett említést a feljelentésében az egyetlen szemtanú, azaz a koronatanú jelenlétéről. Az említett személy kilétéről a rendőr az állítólagos agresszortól szerzett tudomást. Május elején mintegy két órán keresztül kihallgatta, és jegyzőkönyvezte az általa elmondottakat. Kiss azt is furcsállja, hogy a vélt áldozat ügyvédje nem vett részt a szemtanú kihallgatásán.

Újabb egy év elteltével, 2022 júniusában a helyzet szinte változatlan.

Idézet
„Engem még mindig nem hallgattak ki. A feljelentésből, az ott sem lévő tanúk megnevezéséből, a koronatanú kilétének az elhallgatásából, majd a hatósági meghallgatásából körvonalazódik a nagy blöff, a nagy megvezetés”

– állítja Kiss Dénes, aki egy hónappal ezelőtt telefonon érdeklődött a kivizsgálás felől. „Felhívtam a rendőrt, és megkérdeztem, hogy a karaktergyilkossági merénylet, a hamis vád, a hatóságok megvezetése nem számít bűncselekménynek? Azt mondta, nincs semmi vád, majd be fog hívni, hogy tegyek én is vallomást. Kivárom, és közben szokom az új erdélyi trendeket: áldozati agresszió, ideológiai alapú félrenézés, lájkok özönével támogatott önáldozati szereplés” – panaszolja a rádió szerkesztője.

Galéria

Kiss Dénes (jobbra)

Fotó: Marosvásárhelyi Rádió/Facebook

„Zsákutcában” a főszerkesztő

Szász Attilát, a rádió kisebbségi szerkesztőségének vezetője állítása szerint nem csak az ügy, hanem annak tisztázatlansága is zavarja. Amint lapunknak kifejtette, ő két szálon is elindult kideríteni az igazságot, azonban zsákutcába futott. „Félévente felhívom a rendőrséget, de a válasz mindig ugyanaz: dolgoznak az ügyön. Megpróbáltam fegyelmi eljárást indítani mindkét kolléga ellen, de a kezdeményezésemet elutasították a bukaresti vezetők. Ennél többet nemigen tehetek” – nyilatkozta a Krónikának a főszerkesztő, aki két évvel ezelőtt előrebocsátotta: ha kiderül az igazság az incidens ügyében, a két érintett újságíró közül valamelyiknek távoznia kell a rádiótól. Szász szerencsésnek tartja, hogy a két fél nemigen találkozik sem az irodában, sem a stúdióban, Kiss Dénes és Parászka Boróka más-más időpontban és teremben dolgozik. Hogy meddig, nem tudni. Tény, hogy mindkettőjüknek még hosszú éveket kell ledolgozniuk a nyugdíjazásig.

korábban írtuk

Parászka-ügy: agresszió vagy diverzió a Marosvásárhelyi Rádióban?
Parászka-ügy: agresszió vagy diverzió a Marosvásárhelyi Rádióban?

A nyomozó hatóságokhoz készül fordulni Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, aki közösségi oldalán tette közzé, hogy április elején „polgári, értelmiségi, keresztény, védett környezetben atrocitás érte”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat