Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Május 31-én elkezdődik az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának tervezése – adta hírül Facebook-oldalán Cristian Pistol, a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
2024. március 15., 15:262024. március 15., 15:26
Az útügyi hatóság vezetője arról tájékoztatott: pénteken elrendelte a tervezési munkálatok megkezdését, amire az adminisztratív eljárásokat követően, május 31-én kerülhet sor.
Az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának megtervezéséről és kivitelezéséről szóló, 2,46 milliárd lej értekű szerződést februárban írták alá a török Nurol Insaat Ve Ticaret AS vállalattal. A cégnek a szerződés szerint hat hónap áll a rendelkezésére az autópálya-szakasz megtervezésére és további 24 hónap a kivitelezésre.
Mint ismeretes, az A8-as autópálya Marosvásárhelyt a román-moldovai határ mellett levő Ungheni-nel köti majd össze, ebből a Marosvásárhely-Târgu Neamţ szakasz 211,1 kilométer hosszú. Ez utóbbi sztrádaszakasz egyik része a Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti 24,4 kilométeres rész.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!