Fotó: Ccr.ro
A romániai bíróságokon egy 15 éve tartó kolozsvári telekvita viszi a prímet, amelyben még az alapfokú döntésig sem jutottak el a bírák.
2023. február 03., 16:282023. február 03., 16:28
2023. február 03., 18:132023. február 03., 18:13
Az Igazságügyi Felügyelet (Inspecția Judiciară) összesítése szerint 15 éves a legrégebbi bírósági eljárás Romániában, amelyben elsőfokú ítélet sem született.
Bírósági tárgyalásra nyolc év múlva, 2016. decemberében került sor, majd a különböző szakértői véleményezések miatt ismét évekre elakadt az ügy. 2021-ben a felperes beadványának intézése látszólag felgyorsult, mert egy év alatt ,,rekordszámú”, hat tárgyalásra került sor, amit a következő esztendőben újabb hat tárgyalás követett. Az ügyiratcsomóban idei első terminust február derekára túzte ki a kolozsvári bíróság. A 15 éve folyó polgári per során a hat alperesből kettő időközben elhunyt.
Szakemberek szerint a polgári perek sorában Romániában a telekviták húzódnak el leginkább.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
szóljon hozzá!