2008. november 26., 17:412008. november 26., 17:41
„Jól tették a magyarországi pártok, hogy nem avatkoztak be a romániai parlamenti választási kampányba, hiszen az erdélyi magyarság részéről negatív visszhangot váltott ki, hogy a júniusi helyhatósági megmérettetés során anyaországi politikusok mondták meg, milyen polgármesterre szavazzanak” – jelentette ki szerdán a Krónika kérdésére Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke Kolozsváron úgy vélekedett: azáltal, hogy az MPP nem vesz részt szervezett formában a hét végi parlamenti megmérettetésen, kudarcot vallott az RMDSZ-en kívüli alternatívakeresés, a polgári alakulat pedig válaszút előtt áll. Éppen ezért Markó felhívást intézett a Szász Jenő vezette MPP-hez, térjen vissza az RMDSZ-be. Az RMDSZ választási esélyeiről a politikus úgy vélekedett: a szövetség parlamenti jelenléte megőrzésére törekszik, emellett továbbra is hajlandó részt venni a kormányzásban, ha a decemberben megalakuló koalíció programjában helyet kapnak az RMDSZ programpontjai is.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.