2012. február 12., 15:302012. február 12., 15:30
Markó Béla beszélt az elmúlt napokban lezajlott kormányalakítási tárgyalásokról, valamint az új kabinet előtt álló kihívásokról. Mint mondta, az RMDSZ csupán szigorú feltételekkel volt hajlandó továbbmenni koalíciós partnereivel.
„Az RMDSZ egyértelműen megmondta, hogy semmiféle radikális fordulatra nem készülünk: nem fogadunk el olyan jellegű változásokat, amelyek egy adott területet fenekestül felfordítanának. Az egészségügyi törvénnyel amúgy sem értünk egyet, de közigazgatási átszervezést sem fogadunk el, hiszen itt is élesen ütköznek a koncepcióink. A kormánynak kiegyensúlyozottan, stabilan kormányoznia kell, konszolidálnia kell az eddig elért eredményeket, mert javult a gazdasági helyzet és nyugalmat kell teremteni az országban” - mutatott rá, hozzátéve: az RMDSZ feltételei között az észak-erdélyi autópálya építésének folytatása, valamint – a gazdaság jövőbeni teljesítőképessége függvényében – a fizetések és nyugdíjak emelése is szerepelt.
Az anyanyelvű oktatás és a MOGYE kérdése ugyanakkor szintén sarokköve volt a kormányzati részvételnek. „Én azt mondtam, hogy most beszéljük meg, ha ezekben a dolgokban elakadunk, mert akkor nem érdemes nekifogni. Azért, hogy egy-két hónap múlva felálljunk, mert nem tudunk megoldani dolgokat, azért most nem érdemes belemenni” – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy érvelt, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem kérdése önmagában is fontos, másrészt ennek van egy nagyon fontos üzenete. „Ha elfogadjuk azt, hogy törvényben foglaltuk bizonyos jogainkat, és azok alkalmazásától el lehet tekinteni itt, akkor el lehet tekinteni másutt is. Másrészt azt a retorikát, azt a hangvételt, amit az utóbbi időben hallunk a rektortól és másoktól, az elfogadhatatlan. Én megértem Marosvásárhely márciusát, és ez egyszerűen arra emlékeztet, ahogyan akkor beszéltek egyes emberek, például a Vatra Romaneasca vezetői. Már csak ezért is meg kell oldani ezt a helyzetet” – szögezte le.
Markó Béla szerint az új kormánynak javítania kell a lakosság életkörülményein, és a lehetőségekhez mérten vissza kell adnia valamennyit abból, amit a 25 százalékos közalkalmazotti bérlevágás során szenvedtek el az emberek. „Ez egy durva, vad levágás volt, bár később némiképp sikerült javítani ezen. Utólag azt kell mondanom, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy Romániát ez az intézkedés tartotta fenn, akármennyire is fájdalmas volt. Ha a gazdasági helyzet megengedi, szerintem itt van az a pillanat, amikor még valamennyit vissza kellene adni a fizetésekből, és a nyugdíjakon is könnyíteni kellene” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.