Vasútkeresés. Itt-ott zajlik a munka az Egeres és Kissebes közti szakaszon
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot. A helyreállítási terv (PNRR) 2026-os határidejének betartása három szakaszon is nehéznek ígérkezik.
2024. május 10., 18:342024. május 10., 18:34
2024. május 10., 18:402024. május 10., 18:40
Az első figyelmeztetést a Pro Infrastruktúra Egyesület adta ki: a közlekedési nagyberuházásokat figyelő civilek szerint a kivitelező „félénken” vágott neki a munkálatoknak Egeres és Kissebes között. Az „eléggé gyenge” rajtot annak ellenére voltak kénytelenek megállapítani, hogy a két nagyváros között húzódó, hivatalosan január elsején lezárt vonal említett szakaszán gyakorlatilag már tavaly novemberben dolgozni kezdtek,
A munkálatok végeztével több mint egy órával csökken a menetidő Kolozsvár és Nagyvárad, a magyar határ között
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
A Pro Infrastruktúra által készített drónfelvétel tanúsága szerint a 36 kilométer hosszú, 1,5 milliárd lejből felújítandó és villamosítandó Egeres–Kissebes-szakaszon leginkább Malomszeg és Kissebes között tapasztalható mozgósítás, illetve aktivitást látni Bánffyhunyad környékén is, javarészt hidakat építenek.
„Sajnos ez az egyetlen rész, amelyen komolyabb munka tapasztalható az összesen négy szakasz megtervezése és kivitelezése érdekében 2023 januárjában aláírt szerződések közül. A PNRR 2026-os határidejének betartása még nehezebb lesz a többi három szakaszon” – figyelmeztettek a civilek.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
A kivitelezés alatt álló második szakaszon – ahol a korszerűsítés előtt 80 kilométer/órás sebességgel közlekedhettek a vonatok – Egeres és Bánffyhunyad között már 100 km/h-t, Hunyad és Malomszeg között pedig 120 km/h-t érhetnek el a szerelvények, utóbbi településtől Kissebesig pedig legtöbb 85 km/h-val közlekedhetnek. Az északnyugat-erdélyi viszonylatban premiernek számító villamosítással párhuzamosan kiépítik a vonatok közlekedésének felügyeletét ellátó, a vasúti forgalom biztonságát szavatoló úgynevezett ETCS-rendszert (európai vonatbefolyásoló rendszer) is.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Az első, a kincses várost érintő szakaszon 100 kilométer/órás sebességet érhetnek el a szerelvények; itt már megvan az építési engedély. A leghosszabb, legnehezebb terepviszonyokat fedő Kissebes–Élesd-vonal esetében várhatóan a következő hetekben bocsátják ki az építési engedélyt.
Az egyetlen sínpáron 75-100 km/h-s sebességgel zakatolhatnak majd a vonatok, kivéve Rév és Élesd között, ahol már elérhetik a teljes vonalon tervezett maximális sebességet, azaz a 160 kilométer/órát. Ugyanennyivel száguldhatnak majd – immár dupla sínpáron – Élesd és Nagyvárad között is. Ezen a szakaszon nemrég bocsátották ki az építési engedélyt, így hamarosan neki kell fogniuk a munkálatoknak.
A Román Vasúttársaság (CFR) nemrég arról tájékoztatott, a korszerűsítés-villamosítás nyomán a korábbi 3 óra 30 percről 2 óra 14 percre csökken a menetidő Kolozsvár és a magyar határ közötti 166 kilométeren. A CFR reményei szerint az uniós forrásokból elvégzendő munkálatokkal 2026-ban végeznek, a teljes vonalat 2027-ben adhatják át.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
hiszen a kerülő útvonalakon több órával megnőtt a vasúti menetidő Belső-Erdély és Nyugat-Románia között, illetve a Székelyföldet is érintő, Budapest felé tartó nemzetközi járatok esetében is. Bár a lezárt vonalon a CFR vonatpótló buszokat indított, ezek hihetetlen kínnak teszik ki a Várad és Kolozsvár között ingázó utasokat. Hiszen olyan is gyakran előfordul, hogy a közúton megszokott két és fél órás utat hat óra alatt teszik meg, ugyanis a járműveknek minden településen be kell vergődniük a vasútállomásig.
Eközben a menetrend szerint közlekedő kisbuszok, illetve a személygépkocsik sofőrjei-utasai is azt tapasztalják, hogy jelentősen megnőtt a közúti forgalom Kolozsvár és Várad között: az eredetileg két és fél órás út bőven három órán túl nyúlhat.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!